2024. április 19. - Emma

Hamisítással vádolják a sztárfotóst?

Hamisítás vádja érte a világ talán legtekintélyesebb természetfotó-pályázatának idei nyertesét: a spanyol José Luis Rodriguez a londoni Természettudományi Múzeum és a BBC Wildlife magazin által közösen kiírt éves fotópályázatra nyújtotta be művét.
2009. december 22. kedd 20:22 - HírExtra
A kép egy farkast ábrázol, amely éppen egy fakerítés felett ugrik át. A szakértői zsűri 43 ezer beérkezett fotó közül nyilvánította győztesnek Rodriguez munkáját.

A képhez mellékelt leírásban az szerepel, hogy a spanyol fotós "hetekig állt lesben" egy használaton kívüli karám mellett, várva, hogy az általa kihelyezett csalira - egy jókora húsdarabra - a környéken kószáló farkas rátaláljon. Rodriguez azt a pillanatot kapta le, amikor a farkas a karám kerítését elegáns mozdulattal átugorva végre rávetette magát a csalihúsra.

A keddi brit sajtó beszámolói szerint azonban a bíráló bizottsághoz kifogás érkezett arra hivatkozva, hogy a spanyol fotós minden bizonnyal idomított állatot használt a kép elkészítéséhez. A panasz benyújtói azzal érvelnek, hogy egy valóban vadon élő farkas nem a kerítést átugorva közelítette volna meg a húst, hanem a keresztlécek közötti jókora résen préselte volna át magát.

A kifogással élők szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a fotón valójában egy fogságban élő, beidomított farkas látható, ez pedig a versenyszabályokkal ellentétes.
A londoni Természettudományi Múzeum szóvivője közölte: az intézmény tud a nyertes pályamű hitelességét megkérdőjelező állításokról, és azokat a bíráló bizottság bevonásával vizsgálja.

Rodriguez azonnal cáfolta, hogy bármilyen módon megsértette volna a pályázati előírásokat.

Az idei londoni fotópályázatnak egyébként volt egy magyar kategórianyertese is: Mészáros András Frissítő esőcsepp című képét a Viselkedéstípus - egyéb állatok című fő témacsoportban ítélték a legjobbnak. Ebben a kategóriában az emlősökön és madarakon kívüli állatfajtákról eredeti környezetükben készített fotókat rangsorolja a világ legnagyobb természettörténeti múzeumának szakmai zsűrije.

Mészáros András makrofotó-eljárással készült, vagyis közelről, erős nagyítással lekapott kategórianyertes képe egy vöröshangyát ábrázol, amely éppen egy virágsziromra hullott esőcseppből iszik.

A kép látható a londoni múzeum által a legjobb pályaművekből rendezett kiállításon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását