2024. május 11. - Ferenc

Fidesz: a kormány a következő évet is megnehezíti az áremelésekkel

A Fidesz szerint a kormány az embereknek nem csak az idei évét rontja el az áremelésekkel és a megszorításokkal, hanem megnehezíti a következő esztendőt is.
2009. december 29. kedd 17:14 - HírExtra
Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: csőstül jön a baj, hiszen a családoknak egyszerre emelkednek a kiadásai és csökkennek a bevételei, ami drámai hatással járhat.

Mint hozzátette, a kormány "csapdába csalta" a lakosságot a közlekedés területén, hiszen azzal egy időben emeli a benzin és az autópálya-matrica árát, hogy több helyen megszünteti a vasúti személyszállítást.

Az ellenzéki képviselő szerint az év eleji benzináremelés ráadásul megelőzhető lett volna, ha a kormány időben kezdeményezte volna Brüsszelben az uniós jövedéki szabályok alól való felmentést.

Szijjártó Péter kitért arra: az idén egész évben reálbércsökkenést lehetett tapasztalni, októberben ez a mutató már a 3 százalékot is elérte, miközben az szja-változtatással számos eddigi kedvezmény megszűnik, a szuperbruttó bevezetésével pedig szinte mindenkinek nő az adóterhelése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

saro44
2009. december 30. 17:29
Itt egy új feladat árilis 11-től amint a győzelem meglessz mindent helyrerakni úgy,hogy az ország ne menjen csődbe!!Tele vannak a hirek birálatokkal amik már ha a FIDESZ-kormányra kerűl oldják meg !
Remélm valós alapja van a birálatoknak nem csak válsztási szöveg mert sajnos,hogy az!!!IMF
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását