2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem vizsgálódik a kamara M. Róbert ügyében

Egyelőre nem vizsgálódik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara a napokban házi őrizetből megszökött M. Róbert ügyvédjének televíziós nyilatkozata miatt - mondta a kamara elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn.
2010. január 25. hétfő 16:40 - HírExtra
M. Róbert, a "fekete sereg" néven ismert bűnszervezet vezetője ellen többek között emberölés vádjával folyik évek óta büntetőeljárás. Előzetes letartóztatását 2008 őszén kellett megszüntetni a törvény kötelező rendelkezése folytán, mert annak tartama a három évet elérte. Akkor került házi őrizetbe, ahonnan néhány napja szökött meg.

Lakatos Csilla Borsod megyei ügyvéd a TV2 Mokka című műsorában azt üzente szökésben lévő védencének, hogy "addig semmilyen módon ne jöjjön vissza, illetőleg adja fel magát, ameddig jogerős ítélet nem fog születni, amit én körülbelül 3 évben prognosztizálok".
Az eset kapcsán Csontos János, a Borsod megyei ügyvédi kamara elnöke az MTI-nek azt mondta: sajtóhírek alapján nem indítanak vizsgálatot, csak ha hivatalosan szereznek tudomást az ügyről.

Az elnök általánosságban azt hangsúlyozta: ügyvéd nem bíztathatja törvénysértésre ügyfelét. Ugyanakkor kötelessége az is, hogy a törvényesség határain belül mindent megtegyen védence ügyének előmozdítása érdekében. A konkrét ügyben egyáltalán nem egyértelmű, hogy szökésre, vagy az eljárás megnehezítésére bíztatta volna ügyfelét a védő. Ezt csak egy részletes vizsgálat állapíthatja, vagy cáfolhatja meg.

Az elnök megjegyezte: több évtizedes kamarai tisztségviselői pályafutása során még nem tapasztalt olyat, hogy bármelyik kollégája együttműködött volna ügyfelével szökésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását