Gondolataink
Demszky belebukhat
Szorul a hurok Demszky Gábor körül. Mesterházy Ernő gyanúsítottá válása, majd őrizetbe vétele súlyos csapás a főpolgármester jócskán megtépázott tekintélyére. De örülhet, ha csak a tekintélye forog veszélyben.
A BKV botrányok közel egy évvel ezelőtti kirobbanásakor talán nem hitte senki, hogy előbb utóbb a nyomozás el fog jutni politikusokhoz is. Az átlagpolgár szkeptikus volt e tekintetben, hiszen megszokhatta, hogy ez itt egy következmények nélküli ország, és senkinek nincsen politikai felelőssége az alá tartozó ügyekért. A politikusok pedig túlzott önbizalommal és kiváló ügyvédekkel rendelkeztek, hogy elhiggyék valaha is felmerülhet a nevük büntetőügyek kapcsán.
Folyik a bélsár
A bili azonban ha lassan is, de a nyomozó hatóságok áldozatos munkájának hatására egyre csak borult és borult – és jócskán ömlött kifelé belőle a bélsár. Ez egyik legjellemzőbb nyilatkozatot Bárándy György ügyvéd tette, mikor azt mondta a közszolgálati tévé riporterének, ő maga is elképedt azon, milyen nagyságrendű pénzekről van szó.
Érdekes visszanézni, hogy mi történt a BKV botrány kirobbanásakor. Mint a süllyedő hajóról menekülő patkányok, úgy rebbentek szét a szélrózsa minden irányába a BKV környékén mozgó politikusok. Főpolgármester-helyettesek lemondtak, a koalíció szétesett.
Érdekes lenne azt feszegetni, hogy ha a botrány kirobbanása volt az oka az MSZP-SZDSZ fővárosi koalíciójának felbontásában, vajon mi kötötte addig össze azt? Csak nem a BKV-s pénzek kellemes elosztogatása? Ez persze csak fikció (egyelőre). Az azonban nem, hogy végül ilyen közepes halak után, mint Szalainé végül eljutottak a hatalom valódi birtoklóihoz, a BKV volt vezéreihez.
Nincs megállás
No, ők köptek is. Nem merték vállalni a börtönt – még annyi pénzért sem, ami itt szóba kerülhetett – inkább vádalkut kötöttek. És innen nem volt megállás. Hagyó Miklós neve szinte természetes módon került elő. Amit ekkor már mindenki tudott, arra végül terhelő vallomások is születtek. A párt rögtön ki is tette a szűrét. Egy kampányban nem tehettek másként. (Kérdés megúszhatják-e ennyivel a szocialisták az egészet?)
Viszont amíg mindenki Hagyóval volt elfoglalva – akiről jegyezzük meg, hogy a mai napig nem kapott idézést – a rendőrség dolgozott és más jómadarakat tartóztattak le (lásd keretes). Köztük Mesterházy Ernőt, aki Demszky Gábor legközelebbi tanácsadója.
Ez már komoly baj
Az ügy tehát veszélyesen közel került Budapest első emberéhez. Aki tegyük hozzá húsz éve a az első ember! (De erről majd később.) Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként számtalanszor egyeztetett BKV ügyben Demszkyvel. Ez természetes. Ám, Demszky bevallotta, bizony nem nézte jó szemmel, hogy Hagyó kézi vezérléssel irányította a BKV-t.
Demszky azonban nem az anyja volt Hagyónak, hanem a főnöke. A „nem-jó-szemmel-nézés” ilyen pozícióban nem elég. Mert azzal, hogy bevallotta nem nézte jó szemmel, azt is elismerte, tudott róla, illetve azt is, hogy nem akadályozta meg. Tehát vagy azért sáros, mert nem tudta megakadályozni a hibás (jogellenes?) irányítást, így alkalmatlan egy világváros vezetésére, vagy azért, mert nem akarta. Ha ez utóbbiról van szó, akkor bizony hozzá is bekopoghatnak előbb-utóbb a nyomozók.
Még egy csapás
Ezután jött Mesterházy Ernő őrizetbe vétele. Demszky tehát két legközelebbi munkatársa keveredett bele, egyikük már gyanúsított, másikuk (Hagyó) pedig nagy valószínűséggel az lesz. És akkor nem beszéltünk még a BKV vezérekről, akik szintén elszámolással tartoztak Demszky-felé, és kinevezésükben is része volt.
Félreértés ne essék: nem állítjuk, hogy Demszky Gábornak vaj van a füle mögött a BKV-s milliárdok elsikkasztásának ügyében. Erre semmiféle bizonyítunk nincs. És lehetséges hogy teljesen ártatlan a dolgokban, hiszen megilleti őt az ártatlanág vélelme.
Azért megpróbálhatjuk elképzelni, hogy a Budapestet húsz éve irányító személynek fogalma sincs arról, mi folyik a BKV-nál. Ugye milyen nehéz? Még jó fantáziával is. Hiszen itt milliárdokról van szó. Ha Demszky most jött volna le a falvédőről, vagy néhány éve lenne csak a helyén, még akár hihető is volna. De nem így van.
A másik, már említett lehetőség természetesen itt is fennáll. Ha nem tudott az egészről, akkor alkalmatlan, akkor ne vezessen fővárost, meg általában semmilyen várost, mert akkor nem lehet rábízni még egy roller vezetését sem. Talán nem kellene megvárnia az őszi választásokat… talán le kellene lépnie.