2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fájdalom: Fásy mégsem lesz miniszterelnök

Mégsem fogadja el a Vállalkozók Szövetsége miniszterelnök-jelölti felkérését Fásy Ádám. Megmarad a mulatós zene koronázatlan királyának.
2010. március 16. kedd 10:29 - HírExtra
A mulatós zene koronázatlan királya alig másfél héttel ezelőtt büszkén beszélt kormánya programjáról, mára viszont úgy döntött, mégsem szeretne helyet magának a parlamentben.

"Továbbra is tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy a biogazdálkodás segítene fellendíteni a magyar gazdaságot, ahogy abban is biztos vagyok, hogy országunkban muszáj helyrehozni a magyarok és a kisebbség között is a viszonyt, de azok után, amit tapasztaltam, ilyen formában én már nem akarok részt venni ebben" - mondta a mulatós zene magyar királya.

"Miután kiderült, hogy valószínűleg elfogadom a párt jelölését, megjelentek azok az aktivisták, akikről kiderült számomra, hogy az ország sorsa egyáltalán nem érdekli őket, csupán az a céljuk, hogy bejussanak a parlamentbe, és minél több pénzért nyomják a gom­bokat – mondta Fásy Ádám, akinek bevallása szerint leesett az álla, amikor a képviselői fizetések kerültek szóba.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását