2024. április 20. - Tivadar

Oszkó: téves számokkal operál a Fidesz

Tévesnek nevezte Oszkó Péter pénzügyminiszter Varga Mihály csütörtöki állítását arról, hogy az államháztartási hiány várhatóan április végére eléri a kormány által egész évre tervezett mértéket, és megerősítette, hogy az első négy havi hiány valamivel az éves deficit 75 százaléka felett lehet.
2010. március 18. csütörtök 16:41 - HírExtra
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt követően beszélt erről, hogy az ellenzéki párt által létrehozott gazdasági tényfeltáró bizottság találkozott azzal a 29 közgazdásszal, akik tavaly november végén élesen bírálták a 2010-es büdzsét.

Oszkó Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz által említett áprilisi szám téves, és a 29 közgazdász ismét "rosszul számolt", mint ahogyan akkor is, amikor 2010-re 2-4 százalékos gazdasági visszaesést jelzett előre.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: áprilisra egy viszonylag csekély, az első négy hónapra pedig az egész évi 75 százalékánál valamivel több hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását