2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Romagyilkosságok legújabb fejleménye

A Szabolcs megyei Piricsén folytat helyszíni bizonyítási eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében - erősítette meg Bartha László, az NNI szóvivője az MTI információját.
2010. március 18. csütörtök 09:56 - HírExtra
Az őrnagy tájékoztatása szerint a 2008 augusztus 8-án történt fegyveres és gyújtópalackos (Molotov-koktélos) támadást próbálják rekonstruálni az egyik gyanúsított vallomása alapján.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen gyújtópalackokat dobtak két, romák által lakott családi házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

Az NNI szóvivője az MTI-nek azt is elmondta, hogy szerdán szintén Szabolcsban, Kislétán - a tavaly augusztus 3-ára virradóra történt támadás helyszínén - folytattak bizonyítási eljárást.
A piricsei támadás az NNI által vizsgált kilenc támadás második állomása volt.

Szabolcs megyében összesen három fegyveres és Molotov-koktélos támadást követtek el, amelyek során Kislétán egy asszonyt, Tiszalökön pedig egy férfit lőttek agyon. A szabolcsi támadásokban két ember életveszélyesen sérült meg.

A Szabolcs megyével határos Nyíradony-Tamási pusztán szintén romák lakta házra támadtak, amely a feltételezések szerint ugyanahhoz a négy férfihoz köthető, akik a hat halálos áldozattal járó támadássorozatot végrehajtották.

AZ NNI március 2-án Galgagyörkön kezdte a bizonyítási eljárást, ahová az egyik gyanúsítottat szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a helyszínre és vallomásai alapján rekonstruálták a bűncselekmény elkövetésének körülményeit.

A Pest megyei településen tartott helyszíni kihallgatást másnap Tiszalökön folytatták.
Az NNI tájékoztatása szerint a gyanúsítottak az eljárás során együttműködtek a hatóságokkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását