2024. április 19. - Emma

Mesterek Tornája

A hongkongi Patrick Lam bizonyult a legjobbnak a Kaposváron zajló Mesterek Tornája elnevezésű hagyományos nemzetközi díjugrató verseny pénteki napján, a Nagydíj elődöntőjében.
2010. március 26. péntek 21:20 - HírExtra
A legizgalmasabb küzdelmet - a várakozásnak megfelelően - ez a verseny hozta a Pannon Lovas Akadémián hét nemzet 80 lovasának és 180 lovának részvételével megkezdődött viadal nyitónapjának négy versenyszáma közül. A 34 párosból álló mezőny tagjai egyben a fedettpályás magyar bajnoki címért is ugratnak ezen a hétvégén, így már az első napon nagy volt a tét.

A 140 centis akadályokkal kialakított, technikás alappálya a lovasok és a lovak jó részén kifogott. Az összevetésbe kilencen jutottak be, itt hat hibátlan produkciót láthatott a közönség. Győzött Tilborg nevű lovával az Ausztriában élő, de hongkongi állampolgár Patrick Lam. A második helyen a cseh Ales Opatrny, a harmadikon pedig - legjobb magyarként - Czékus Zoltán végzett.

Szombaton újabb négy versenyszámmal folytatódik az esemény, vasárnap pedig már a döntők következnek. A legjobbak között 13 millió forint pénzdíjat osztanak szét, a belépés pedig ezúttal is ingyenes.

Eredmények:


Nagydíj elődöntő (32 induló):
1. Patrick Lam (hongkongi, Tilborg) 0 hibapont - 37.68 mp
2. Ales Opatrny (cseh, Snoopy) 0 - 38.86
3. Czékus Zoltán (Karina) 0 - 40.94

Középkör elődöntő (35):

1. Szász Attila (Up Date) 0 - 53.72
2. Krucsó Szabolcs (Gavallér) 0 - 55.25
3. Hmaidi Fatima (Sissy E. Széplak) 0 - 59.54

Kiskör elődöntő (57):

1. Marton András (PM Corvinus) 0 - 59.78
2. Szuhai Gyula (Granda Z) 0 - 60.21
3. Eszes Ferenc (Sirokkó) 0 - 61.01
6-7 éves lovak versenye, elődöntő (44):
1. Piroska Zolán (Zsorzsett) 0 - 26.11
2. Monika Stangelova (szlovák, Quintana) 0 - 26.37
3. Szuhai Gyula (Lordano) 0 - 27.49

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását