2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jesszus! Kortárs kísérletező képzőművészet

Kísérletező szellemű kortárs képzőművészeti alkotásokat mutatnak be abban az új kiállítóteremben, amely csütörtökön este nyílik Sepsiszentgyörgyön.
2010. április 1. csütörtök 15:11 - HírExtra
A székelyföldi városban a Szabadság téri Bazársoron, a Gyárfás Jenő Képtár alatti földszinti és alagsori termek adnak otthont a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér számára, amelyben ezen a napon a Mester és tanítványa kiállítás-sorozat első tárlata nyílik.

Az erdélyi Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) csütörtöki számában emlékeztet arra, hogy három fiatal képzőművész, Kispál Attila, Kispál Ágnes-Evelin és Vetró-Bodoni Barnabás három évvel ezelőtt fogalmazta meg a Magma-projekt kiáltványát.

Ennek lényege egy olyan "független" kiállítótér létrehozása, amelyben modern, kísérletező szellemű alkotásokat mutatnak be, és ahol műhelymunka mellett előadások, szakterületeken átívelő kezdeményezések kapnának helyet.

A belőlük alakult Magma 2007 csoport az elmúlt három évben azon dolgozott, hogy Háromszéken (ebben a hagyományos székelyföldi földrajzi térségben, amelynek része Sepsiszentgyörgy is) kortárs művészeti eseményeket szervezzen.

Az idén a Kovászna Megyei Tanács, illetve a Székely Nemzeti Múzeum a Magma Kortárs Közeg Egyesület rendelkezésére bocsátotta bazársori földszinti, illetve alagsori helyiségeit. Közel 200 négyzetméter alapterületű kiállítótermekben találnak otthonra az új szellemiségben alkotók kiállításai.

Kispál Attila projektvezető a Krónikának elmondta: az új kiállítótér kialakítása régi adósság törlesztése, hiszen 1992-ben megszűnt az Üvegcsűr, a város egyetlen galériája, amely a kortárs képzőművészetre összpontosított, a tulajdonos ugyanis eladta az épületet.

A most nyíló kiállítótérben bemutatkozási lehetőséget akarnak biztosítani fiatal alkotók számára, elő kívánják segíteni a különböző művészeti területek összehangolását.

A Magma előnyben részesíti az intermédiás alkotásokat, a képzőművészeti fotográfiát, a videóművészetet, az installációt, a kísérleti zenét és a public artot. A kezdeményezés hiánypótló, mivel eddig Sepsiszentgyörgyön egyetlen kulturális intézmény sem népszerűsítette ezeket az új keletű irányzatokat - írja a lap.

A Gyárfás Jenő Képtár néhány kivételtől eltekintve a tradicionális művészetet képviseli, tehát a Magma Kiállítótér nem a képtár ellenében, hanem ellenkezőleg, a képtár kiegészítésére jön létre - vallják a kezdeményező fiatal képzőművészek.

Felhívják a figyelmet arra, hogy Sepsiszentgyörgy színháza, múzeuma, táncegyüttese és a többi kulturális intézménye révén magas színvonalat képvisel az erdélyi és a nemzetközi kulturális életben, ezeket az eredményeket erősítheti a kortárs művészet új "gyakorlótere".

Az ÚMSZ is beszámol arról, hogy a Mester és tanítványa sorozat első tárlatán két felvidéki képzőművész mutatkozik be, az 1953-ben született pozsonyi Rónai Péter és az 1975-ben született komáromi Farkas Roland. A kiállítás-sorozatban egy-egy idős alkotót és fiatal tanítványát kérik fel közös kiállítás létrehozására.

A második kiállításon két kassai művész mutatkozik majd be, Juraj Bartusz György és Radoslava Macejova.

A kiállítás április 20-ig látogatható. A Magma Kiállítótér tevékenységét a www.magma.maybe.ro oldalon népszerűsítik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását