2024. március 29. - Auguszta

Nácivadászok legfrissebb fogása egy 88 éves öregember

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Szerbia egy feltételezett náci háborús bűnös ellen, aki jelenleg az Egyesült Államokban él - közölte pénteken egy belgrádi bírósági szóvivő.
2010. április 2. péntek 11:29 - HírExtra
A 88 éves Peter Egnert azzal vádolják, hogy háborús bűnöket követett el zsidók ellen Belgrádban Jugoszlávia II. világháborús német megszállása alatt. A feltételezések szerint Egner egy olyan náci halálbrigádban szolgált, amely 1941-ben és 1942-ben 17 ezer zsidót gyilkolt meg.

A szerb ügyészek szerint áldozataikkal egy külön erre a célra tervezett tehergépkocsiban, szén-monoxiddal végeztek. Az associatedcontent.com című portál szerint Egner 1960-ban költözött az Egyesült Államokba, és 1966-ban szerzett amerikai állampolgárságot.

Az amerikai hatóságok már 2008-ban lépéseket tettek állampolgárságának visszavonására, arra hivatkozva, hogy a férfi állampolgársági kérelmében hazudott múltjáról, elhallgatta az általa elkövetett háborús bűnöket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását