2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Interjú Alan Wilderrel

Jó időszak a mostani a magyar Depeche Mode-rajongók életében: a brit zenekar fél éven belül kétszer is fellépett Budapesten, Alan Wilder, az együttes egykori tagja pedig áprilisban játszik a fővárosban Recoil nevű projektjével.
2010. április 3. szombat 10:55 - HírExtra
"Nem lenne igaz, ha azt mondanám, azért léptem ki 1995-ben a Depeche Mode-ból, mert elégedetlen voltam a zenével. Egyszerűen frusztrált a csapaton belüli kommunikáció szinte teljes hiánya" - hangsúlyozta a billentyűs-dalszerző, aki a Recoil április 16-i Diesel klubbeli koncertje kapcsán e-mailen válaszolt az MTI kérdéseire.

Az 50 éves Alan Wilder 1982 és 1995 között volt az ez idő alatt a világ egyik legnépszerűbb popzenekarává váló Depeche Mode tagja. Az együttes nyolc albumán játszott, majd a Songs of Faith and Devotion című lemezhez kapcsolódó turné (az egyik állomás 1993-ban a budapesti MTK-pálya volt) után úgy döntött, kiszáll.

"Az évek során egymástól teljesen eltérő személyiségekké váltunk, ami rendkívül megnehezítette a Songs of Faith and Devotion elkészítését. Sokszor elmondtam már, hogy paradox módon ez az anyag a kedvenc Depeche Mode-lemezem, a legmélyebb, legintenzívebb album, amin addig dolgoztam.

Jött a Recoil

Ami a zenét illeti, fel akartam fedezni más területeket, és ezt a Recoil projekt biztosította számomra, akkor is, amikor még a DM tagja voltam, és azután is" - fejtette ki Alan Wilder.

Mint megjegyezte, bár nem sokat találkozik mostanában a többiekkel, barátságos viszonyban van a Depeche Mode megmaradt tagjaival, Martin Gore-ral, Dave Gahannel és Andy Fletcherrel.

"Nagyjából követem, mit csinálnak, akár együtt, akár szólóban, ugyanakkor újabb albumaikat nem hallgattam túl sokat" - fűzte hozzá.

Újra egy színpadon

Egy kérdésre válaszolva elmondta: remek volt ismét együtt lenni a Depeche Mode-dal a színpadon idén februárban egy jótékonysági koncerten a londoni Royal Albert Hallban. Alan és Martin a Somebody-t adták elő: előbbi zongorázott, utóbbi énekelt. "A közönség nagyon lelkesen fogadott minket" - emlékezett vissza Alan Wilder, hozzátéve: jó volt szót váltani a színfalak mögött Martinnal, Fletch-csel és Dave-vel.

"Sokan talán azt hiszik, elástuk a csatabárdot, holott, legalábbis én így látom, egyáltalán nem maradt bennünk tüske, még ha jó ideje nem is volt közöttünk kapcsolat. A londoni találkozáskor különösen Martin lelkiállapota volt hatással rám: nagyon erősnek és koncentráltnak tűnt" - hangsúlyozta Alan Wilder.

Régi történet

Kísérleti, nem igazán popközpontú projektjét, a Recoilt még 1986-ban hozta létre Daniel Miller producer bíztatására, és kevés promóció mellett három színvonalas anyagot (1+2, Hydrology, Bloodline) is kiadott a Depeche Mode-ból történt kilépéséig.

Azóta a Recoil tovább fejlődött, Wilder szerzeményei sokszor John Cage darabjait idézik, a dalokat állandóan változó énekesek közreműködése egészíti ki; köztük volt például Douglas McCarthy, az EBM (electronic body music) stílus egyik óriása, a Nitzer Ebb frontembere. Az elmúlt tizenöt év termése: Unsound Methods (1997), Liquid (2000), subHuman (2007).

Alan Wilder a Depeche Mode-történet óta nem állt színpadon; a Recoil mostani turnéján a Selected című, hamarosan megjelenő válogatáslemezt mutatja be. Budapesten is közreműködik Paul Kendall, a Depeche Mode és a Nitzer Ebb egykori producere, remixere.

"Paul Kendall a dalok újraszerkesztésében nyújtott segítséget, de az ő szerepe alapvetően az, hogy betömje a réseket, amelyek az én nem kellő technikai felkészültségemből adódnak. Zenéről alkotott felfogásunk eltérő, ami a Recoil-hangzás előnyére válik. Jelenléte egyfajta spontaneitást ad a turné állomásain, az, ahogy az effekteket, a szűrőket használja" - fejtette ki.

Vizualítás és zene


Felhívta a figyelmet arra, hogy a Recoil mostani fellépéseit nem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos élő rock and roll koncertet. Kiemelte: a vizualitás és a zene szerepe egyformán fontos, Kendall és ő ehhez igyekszik "élő" elemeket kapcsolni és ezáltal minden show-t kicsit másmilyenre szabni.

"A Selected albumra személyes kedvenceimet gyűjtöttem össze, persze az is szempont volt, hogy meglegyen a számok megfelelő kohéziója, folyamatossága. Hallgatható anyagot akartam összeállítani, nem pedig egyszerűen számokat egymás mellé rakni.

Emiatt néhány nekem kedves dalt le kellett hagynom, de elégedett vagyok a végeredménnyel, mert jó áttekintést ad arról, mit is képvisel a Recoil" - közölte Wilder, aki nem árulta el, játszik-e Budapesten Depeche Mode-dalt - legfeljebb érzékeltette, hogy valószínűleg igen.

A hit


A zenész az MTI-nek arra is kitért, hogy maga sem tudja pontosan, miért használ visszatérő jelleggel vallásos, gospeles, blues-os témákat. Szerinte a vallásból az ember folyamatosan merít, mert a hitrendszerek rendkívül erősek.

"A blues és a gospel nyers hevére reagálok, amit úgy tűnik, oda lehet rakni az elektronika, a sampling, a szerkesztés modern digitális megközelítése mellé" - felelte egy kérdésre válaszolva. Alan Wilder megjegyezte: a Depeche Mode néhány évvel ezelőtti gospele, a John The Revelator tetszett neki, bár már nagyon régen hallotta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gizimama
2010. április 3. 11:40
Itt azt mondja, hogy jóban vannak, és nincs harag... én ezt máshogy hallotta eddig, de hiszek neki... főleg hogy láttam a legfrissebb együttzenélésüket. Én akkor azt hittem folytatják. És még mindig reménykedem benne.

Rendkívül felemelő pillanat volt... képzeljétek mi lenne, ha újra megjelenne mind a négy király egy színpadon...áááá
balogGY
2010. április 3. 11:37
Vissza kellene térnie a bandába. Nélküle nem ugyanaz. És ez nem szentimentális vágy, hanem zenei kérés. A világ zeneművészetétől vesz el Wilder azzal, hogy nem teszi hozzá a maga világát a mai Mode-hoz. Martin dalai , Gahan hangja és az ő hangzás-, ritmus- és dallamvilága annyira egyedi és utánozhatatlan, amitől nem szabadna megfosztani a kultúrát.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását