2024. május 11. - Ferenc

Választás 2010: minden harmadik ember szavazott már

A választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2.869.694 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
2010. április 11. vasárnap 13:50 - HírExtra
14:32 Sólyom László is leadta voksát

Leadta szavazatát a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában Sólyom László államfő a főváros XII. kerületében vasárnap.

Az államfő délután két óra után néhány perccel gépkocsival érkezett a voksolásra a Zugligeti úti általános iskolában kialakított szavazókörbe. Sólyom László nagy sajtóérdeklődés mellett, kéttucatnyi magyar és külföldi fotós és operatőr előtt adta le szavazatát.

A köztársasági elnök a helyszínen nem nyilatkozott, azt azonban már korábban jelezték, hogy este az eredményhirdetésre ellátogat az országos választási központba.

14:20 Kizártak egy képviselőt a szavazatszámláló bizottságból

Megszüntette egy pártdelegáltja tagságát a szavazatszámláló bizottság Pécsudvardon vasárnap, mert kiderült, hogy az érintett önkormányzati képviselő is egyben.
A kizárásról bővebben itt olvashat.

14:15 a külképviseleti szavazatokról

A külképviseleteken az elmúlt hétvégén leadott szavazatokat legkésőbb vasárnap este 7 óráig megkapják a kijelölt szavazatszámláló bizottságok (szszb), hogy a szavazás végén bekeverhessék az itthon leadott voksok közé, így biztosítva a titkosságot.

A külképviseleti szavazás sajátossága, hogy a voksokat nem helyben, a külképviseleteken számlálják össze, hanem hazahozzák, majd itthon "bekeverik" a választópolgár lakóhelye szerinti választókerület egyik kijelölt szavazókörének voksai közé.

A külképviseleteken a szavazás végén az urnákat lezárták és Budapestre szállították, hogy az Országos Választási Bizottság felbonthassa és egyéni választókerületenként csoportosíthassa az urnákban található szavazási iratokat. A szétválogatott iratokat pénteken adták át az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok (oevb) elnökeinek.

A bizottsági elnökök által átvett külső borítékot az oevb bontja fel, és a borítékban található kis, szavazatot tartalmazó boríték mellé helyezett nyilatkozat alapján ellenőrzi, hogy a voksot leadó választópolgár szerepel-e a külképviseleti névjegyzékben.

A szavazási iratokból a szavazólapot tartalmazó belső borítékokat (azok felnyitása nélkül) a bizottság egy szállítóborítékba zárja, amelyet a bizottság tagjai aláírnak és bélyegző-lenyomattal látnak el. A szállítóborítékot a bizottság elnöke adja át a külképviseleti szavazatszámlálásra kijelölt szavazatszámláló bizottság elnöke részére a szavazás első fordulójának napján, a szavazókörök bezárásáig.

A külképviseleti szavazatokat tartalmazó kis borítékokat a szavazás lezárását követően dobják az urnába, így (vagyis a magyarországi szavazatokkal történő összekeveréssel) biztosítva a külképviseleti szavazatok titkosságát.

13:50 A szavazásra jogosultak több. mint harmada már voksolt

A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 38,71 százalék, ami 366.191 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Zala megyében volt, 32,58 százalék, ebben a megyében 76.689-en voksoltak.

A fővárosban a szavazók 39,6 százaléka, 533.366 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka voksolt 13 óráig.

Az OVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetők az OVI honlapján.

13:40 Kampánycsendsértést jelentettek

Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság - közölte Vincze András jegyző, választási irodavezető vasárnap az MTI-vel.

Az ügyben két bejelentés érkezett a választási bizottsághoz: az egyiket - mivel nem felelt meg a formai követelményeknek - érdemi vizsgálat nélkül elutasították. A másik bejelentés nyomán azonban megállapították a kampánycsendsértést - tette hozzá a jegyző.

Vincze András elmondta azt is: vasárnap egy hajdúhadházi állampolgár bejelentette, hogy névváltozás miatt problémája volt az egyik szavazókörben, ahol a bizottsági tagok nem megfelelő hangnemben beszéltek vele. A helyi választási bizottság a nap folyamán tárgyalja a beadványt. A bejelentő egyébként leadta szavazatát - mondta a jegyző.

Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: vasárnap két jelölőszervezet - Debrecenben és Hajdúhadházon - tett feljelentést a rendőrségen választási plakátok, illetve molinók megrongálása miatt.

13:35 Megkezdték az ajánlószelvények megsemmisítését

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vasárnap megkezdték a leadott ajánlószelvények megsemmisítését.

Az országgyűlési képviselők választásán azok indulhattak egyéni jelöltként, akik március 19-ig összegyűjtöttek a választókerületben élőktől 750 érvényes ajánlószelvényt. Az ajánlószelvények érvényességéről az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok döntöttek.

A jogszabály szerint az összegyűjtött, de le nem adott ajánlásokat a jelölteknek, jelölőszervezeteknek március 22-én 16 óráig kellett megsemmisíteniük, az erről szóló jegyzőkönyvet pedig március 25-én 16 óráig kellett eljuttatniuk az illetékes választási bizottsághoz.

A leadott ajánlószelvényeket pedig az illetékes választási irodának kell megsemmisítenie a szavazás napján.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

avioq
2010. április 14. 15:30
Nem ertem miert van szukseg egy masodik fordulora a szvazasban. Aki tobbseget kapott csak egy szavazattal is, miert kell meg egyszer bebizonyitani, hogy valoban tobbseget kapjon.Ez egy magyar specialitas, ami legtobb nyugati allamban ismeretlen.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását