2024. március 29. - Auguszta

Orbán Mesterházyn gondolkodik

Orbán Viktor még gondolkozik azon, hogy vitázzon-e Mesterházy Attilával; a Fidesz elnöke azt mondta: most minden erejét az köti le, hogy minél nagyobb egység jöjjön létre a parlamentben.
2010. április 12. hétfő 16:20 - HírExtra
Orbán Viktor hétfői budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a hét közepéig gondolkozik azon, vitázzon-e Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Kifejtette: korábban is pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, ha a két forduló között lesz még értelme, akkor készen áll a vitára.

Át kell gondolnom, van-e még értelme ennek a vitának, miről is fogunk vitatkozni - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Hozzátette: "a következő napokban minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legnagyobb egység jöjjön létre Magyarországon, ezért fogom járni az országot".

Orbán Viktor kifejtette azért találkozik majd sok százezer emberrel, hogy rávegye, meggyőzze őket, érveket adjon ahhoz: ha minél nagyobb egységet hoz létre a Fidesz a magyar parlamentben, annál gyorsabb lesz a gazdasági kilábalás. "Minden erőmet ez köti le, a szóban forgó úr talán ráér utána is" - fogalmazott.

Mesterházy Attila vasárnap éjjel, az választási eredményének ismeretében jelezte: bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között várja Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitára, a két párt programjának ütköztetésére.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását