2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyurcsány: El a kezekkel az alkotmánytól!

A kőbányai kampányhajrában vetette be a szocialista párt Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a Fidesznek a köztársaság működésének alapelveiről, a baloldalnak a megújulás mikéntjéről üzent.
2010. április 23. péntek 16:15 - Sarkadi-Nagy Márton
Kőbánya különösen fontos terepe a Magyar Szocialista Pártnak, a mostanában légürespolitikai térben manőverező Gyurcsány Ferenc ezt a szimbolikus városrészt választotta arra, hogy egy lakossági fórumról a választás győztesének és a saját pártjának is üzenjen.

„A harmadik köztársaság alapító atyái olyan alkotmányt javasoltak, hogy fontos kérdésekben a különböző érdekeket képviselő pártok egyetértésére legyen szükség” – figyelmeztette Gyurcsány a kétharmados kormányzásra készülő Fideszt. „Az íratlan szabály nagyon világos: egyezségre kell törekedni”.

El a kezekkel az alkotmánytól

A politikus példaként az 1994-98 közötti MSZP-SZDSZ kormányt citálta, amelynek „jogilag csaknem korlátlan morális és társadalmi értelemben nagyon is korlátos” felhatalmazása volt a választóktól, és ennek megfelelően nem piszkálta az alkotmányt. A Fidesz választói felhatalmazása szerinte „nem erről szól”, és ezért figyelmezteti a pártot, hogy „ha esetleg kétharmaduk lesz, miután nem közölték az alkotmánymódosítás szándékát, nem kérték a polgárok beleegyezését, csak azt tudom mondani: El a kezekkel az alkotmánytól!”

Gyurcsány a következő négy évre kemény, de demokratikusan ellenzéki szocialista pártot vizionált. Mint mondta, „vitathatjuk a kormánypárt politikáját. Ahogy látom fognak rá okot adni „Keménynek kell lenni, mert egyértelműen kell fogalmazni, mert csak ebből értenek a kollegák, de óvni és becsülni kell a köztársaság intézményeit”.

„A revans pillanata el fog jönni és vissza kell adni mindazt a disznóságot, amit mi kaptunk. Lesz okunk határozottan fogalmazni és számon kérni mindazt, amivel a magyar népet bolondítani az elmúlt nyolc évben.” Gyurcsány azt is elmondta, ezt hogyan képzeli el, mi mindenesetre már nagyon várjuk, amikor Gyurcsány Ferenc a Parlamentben szólásra emelkedvén, tiszteletteljesen, de határozottan megkérdezi, „Miniszterelnök úr, maga most miért nem azt teszi, amit ígért?”

Csak a szájuk nagy

Adócsökkentés
A Fidesz egyik legfontosabb választási ígérete volt az azonnali adócsökkentés. Kövér László tegnap azt mondta, idén ez már nem fog bekövetkezni, Pokorni László mai nyilatkozatában azáll, mégis lesz ilyen. Korábban Orbán Viktor és a Fidesz vezető gazdasági szakemberei is kiálltak az azonnali adócsökkentés mellett.
Gyurcsány kitért az elmúlt napok adócsökkentési nyilatkozatháborújára is, mint mondta,” Számon fogjuk kérni a Fidesz kormányzásának mindennapján az egyetlen ígéretüket: az azonnali és nagyarányú adócsökkentést.” Mint mondta, az adócsökkentés akkor azonnali, ha legkésőbb szeptember elsejére megvalósul és akkor nagyarányú, ha jelentősebb a GDP 1 százalékát kitevő Bajnai-féle személyi jövedelemadó-csökkentésnél.

„ Azt ígérték, eközben nem fog növekedni a hiány, és nem lesznek megszorítások. Meg fogjuk látni, a kollegáknak csak a szájuk volt nagy, vagy a képességük se.”

Minden bogár rovar

A beszéd talán legérdekesebb, az MSZP megújulási szándékait kommentáló részét az amúgy is fékezett habzású, egy-két „Jól mondja” - bekiabálással tarkított hangulatban üldögélő, többségében nyugdíjas korú közönség picit értetlenkedve fogadta. Érezhető volt, hogy a megújításra való felhívásnál jobban élvezték a szocialisták bajnoka és a leendő miniszterelnök közötti parlamenti csatajelenet érzékletes leírását.

„Az MSZP a baloldalé ezért, ha a szocialista pártot a vereséget követően erősebbé, sikeresebbé akarjuk tenni, akkor a szükséges forrásokat a párton kívül közel egymilliós magyar baloldalon belül kell megtalálni” - adagolta Gyurcsány a muníciót az MSZP esetleges szakadási forgatókönyvein töprengő politológusoknak.

„Egyszeri és egyedi szimbolikus lépésekkel nem sokra megyünk. A magyar baloldal megújítása nem egyenlő kevés számú személyi kérdés eldöntésével. Ezek fontosak, de világos politikai elszántságnak, szervezési akaratnak kell megtestesülnie” - elmélkedett a volt miniszterelnök a megújulás metódusairól. „Kik vagyunk, mit akarunk csinálni, hogy akarunk működni, és ha megegyeztünk, ehhez kell a vezetőket választani, ez a sorrend”

Az elmúlt 20 évben „mindig jöttek fontosabb ügyek, hol egy választás, egy kormányzás, egy népszavazás”, ami szerinte akadályozta az igazi megújulást. „Kormányon nem lehet átalakítani. Nem lehet küzdeni az ellenzékkel és a kormány mögött álló párttal egyszerre” - tette hozzá. Elhisszük neki, öt évig volt miniszterelnök.

Széchenyi nyomában

A volt kormányfő elejtett néhány általános gondolatot a szocialista párt szellemi örökségéről, mondván, a nemzeti progresszió örököseinek „a nemzet erőfeszítés, áldozatvállalás, munka és legfeljebb ezt követően fair és tisztességes módon részesednek mindabból amit létrehoztak”. Hozzátette, a „baloldal beleesett és most a jobboldal kezd beleesni abba a hibába, hogy nem tekintjük többnek a nemzetet, mint egy hatalmas önkiszolgáló étteremnek, ahol a kérdés csak az, hogy ki milyen sorszámot kap, és hogy mi marad a végén, rántott hús-e, vagy főzelék”.

„ A magyar baloldal jövője attól függ, érti-e sokmillió magyar, hogy a nemzet abból él, amit mi magunk megteremtünk. Valamennyi politikai erőnek érdemes lesz önvizsgálatot tartania, hogy az elmúlt 20 évben a magyar polgárok miért nem értették meg, hogy az állam nem mindenható, a gazdagság nem adható ajándékba, gazdagodásunk forrása nem a kormány, hanem mi magunk vagyunk” - zárta beszédét egy szocialista politikustól meglepően kapitalizmuspárti fordulattal Gyurcsány Ferenc, a kőbányai nyugdíjasok enervált tenyércsattogtatás közepette.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2010. április 24. 23:49
Ezt is elkúrtad Fletó!
Ha a fidesz összenyeri a kétharmadot, ti csak statisztálni fogtok többi ellenzékkel együtt a parlamentben. És ez részben a ti impotens kormányzásotoknak köszönhető!

"A kétharmad a reformokhoz kell" ... vagy az ország még teljesebb kifosztásához...
helix
2010. április 23. 17:22
Gyurcsány befoghatja a száját!!!

A kétharmad a reformokhoz kell!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását