2024. május 6. - Ivett, Frida

MSZP: aggályos, hogy a népszámlálásnál a vallásra is rákérdeznek

Az MSZP szerint aggályos a népszámlálási törvény módosítása. Nyakó István a párt szóvivője az MTI-nek elmondta: aggályosnak tartják, hogy a népszámláláson rákérdeznek majd a vallási hovatartozásra.
2010. június 2. szerda 07:25 - HírExtra
Hozzátette: az úgynevezett történelmi egyházak közül sem mindegyik értett ezzel egyet, amit Balog Zoltán (Fidesz) ismert el az emberi jogi bizottság ülésén.

Elég hányattatott történelmet élt meg Magyarország a huszadik században, sok embert a vallásuk alapján különböztettek meg, például a zsidóságot, akik most ráadásul a magyar közvéleménnyel együtt szembesülhetnek azzal, hogy van egy párt a parlamentben, amelyik hol a nyílt, hol a burkolt antiszemitizmus határmezsgyéjén jár - fogalmazott.

Nyakó István szerint nem kaptak egyenes választ arra a kérdésükre, hogy vajon a népszámlálás eredménye alapján fogják-e számolni a jövőben az egyház-finanszírozást, a hitélet támogatását.
Emlékeztetett arra: az emberek eddig szabad akaratukból dönthettek az egyházak támogatásáról az adójuk egy százalékával.

Az Országgyűlés 311 igen, 37 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a kereszténydemokrata Balog Zoltán, Semjén Zsolt és Szászfalvi László által kezdeményezett módosítást kedden.

Nemmel 36 szocialista és egy jobbikos képviselő voksolt, a Fidesz-KDNP, a Jobbik többi képviselője, az LMP-frakció képviselői és egy szocialista honatya, Kovács Zoltán az igen gombot nyomta meg.

A 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával a jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl.

Az adatszolgáltatás az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozóan önkéntes. A nemzeti és etnikai hovatartozás helyett a nemzetiségre kérdeznek rá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását