2024. április 16. - Csongor

Vadai: ki kell vizsgálni a forintgyengülés valódi okát

Vadai Ágnes, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerint továbbra is szükség lenne arra, hogy az általa vezetett testület az Információs Hivatal (IH) és az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tájékoztatását is meghallgassa az előző heti forintgyengülés lehetséges okairól.
2010. június 9. szerda 18:50 - HírExtra
A nemzetbiztonsági bizottság szerdán a kormánypárti képviselők szavazataival vette le napirendjéről a szocialisták által kezdeményezett, a június 3-tól kezdődő forintárfolyam-változás megtárgyalásáról szóló napirendi pontot.

Vadai Ágnes szerdán az MTI-nek elmondta: az előző heti forintingadozás rendkívül sok embernek okozott kárt, ezért jó lenne tudni, hogy "szándékosság, gondatlanság, vagy szimpla idiotizmus" áll a történtek mögött.

A szocialista képviselő szerint megnyugtató lett volna, ha a bizottság szerdai ülésén - az IH és az AH tájékoztatása alapján - kiderült volna, hogy nem volt szándékos törekvés a magyar fizetőeszköz gyengítésére.

A testület ezt követően a kormánytól kérdezhetne rá az esetleges gondatlanságra, az érintett kormánypárti képviselőket pedig ennek az eshetőségnek a kizárása után hallgathatná meg a bizottság - fejtette ki az MSZP-s politikus.

A kormánypárti többség kedden a költségvetési bizottságban is elvetette, hogy szocialista kezdeményezésre meghallgassák Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a forintárfolyam előző heti alakulásról.

Piaci szakértők szerint az előző héten Kósa Lajos magyar gazdaság állapotára vonatkozó kijelentései okoztak bizonytalanságot a piacon, a Fidesz alelnöke ugyanis államcsőd közeli helyzetről, a kríziskezelés szükségességéről beszélt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását