2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A képviselők még nem tárgyalhatnak a hévízi igazgató menesztéséről

Nem kapott még értesítést Hévíz városa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szándékáról, hogy tárgyaljanak a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyvető igazgatójának visszahívásáról - közölte a város polgármestere pénteken
2010. június 25. péntek 10:55 - HírExtra
Vértes Árpád (független) azt mondta: a jogszabályok és az eddigi gyakorlat szerint is előbb a többségi tulajdonos MNV dönt, ezután a város képviselő-testülete, és ez utóbbi által hozott döntést képviseli a taggyűlésen. "Ha a testület úgy dönt, hogy Hegedűs Lajos maradjon, nekem azt kell képviselnem" - fogalmazott.

Az államnak az MNV-n keresztül nem egészen 74 százalékos, Hévíz városának pedig 25 százalék plusz egy szavazati arányú tulajdona van a gyógyfürdőt működtető nonprofit társaságban.
A polgármester kifejtette: a törvényi rendelkezések alapján jövő kedden már nem is tudná napirendre venni ezt a témát, és előtte az illetékes bizottságoknak is meg kell tárgyalniuk az erre vonatkozó előterjesztést. Ezért legfeljebb rendkívüli közgyűlés összehívására van lehetőség.

Manninger Jenő (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a többségi, állami tulajdonosi képviselő MNV Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését. A Zala Megyei Közgyűlés elnökeként is tevékenykedő politikus elmondta: azért van szükség a közgyűlésre, mert az ügyvezető visszahívásához legalább 75 százalékos szavazati arány kell.

Felszólította Vértes Árpád polgármestert és Hévíz képviselő-testületét, hogy a jövő heti ülésükön támogassák a kormányzat kezdeményezését, ne akadályozzák meg, hogy az új kormány végezhesse a munkáját, megkezdhesse az ügyek tisztába tételét Hévízen is. Ezt azzal egészítette ki: egy ilyen, "alapos gyanúba keveredett vezető nem maradhat a helyén".

Papp Gábor képviselő-testületi tag, a Fidesz hévízi szervezetének vezetője a sajtótájékoztatón kifejtette: reméli, hogy a képviselők - miután többen családtagjaik révén gazdaságilag függenek a gyógyfürdő vezetésétől - nem akadályozzák meg az együttműködést. Arra emlékeztetett, hogy 2006-ban ugyanezen testület hat tagja a polgármesterrel együtt megszavazta az előző igazgató "indoklás nélküli leváltását, arra hivatkozva, hogy a minisztérium, a tulajdonosi képviselet ezt kérte a képviselő-testülettől".

A gyógyfürdő vezetőjével kapcsolatos ügyek sorában említette Papp Gábor, hogy vélelmezhető visszásságok történtek az ötmilliárdos fürdőrekonstrukció közbeszerzésének leállítása, a Castrum kemping napokban záruló gyors pályáztatása körül. Hozzátette, hogy az általa is kezdeményezett, tavaly nyár óta a Somogy Megyei Főügyészség felügyelete alatt zajló, gazdasági ügyeket vizsgáló rendőrségi nyomozás is ebbe a körbe tartozik.

Nagy Róza - jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára, korábban a fürdő stratégiai igazgatója - szerepére vonatkozó kérdésre Manninger Jenő azt mondta: a hévízi ügyekkel kapcsolatban a Fidesz frakció előtt fog beszámolni Matolcsy György miniszter vagy Nagy Róza államtitkár. Hozzátette, hogy azt a most folyó vizsgálatok fogják kideríteni, hogy a fürdővel kapcsolatos döntésekben kinek milyen szerepe volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását