2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Tóth József XIII. kerületi polgármesterrel beszélgettünk a közelgő önkormányzati választások kapcsán az MSZP főpolgármester jelöltje körül felmerült találgatásokról, illetve a választásokkal kapcsolatos személyes várakozásairól.
2010. június 25. péntek 13:34 - Iván Márton
Mi a véleménye a főpolgármester-jelölés körüli kavalkádról?

A szocialista párt egy tagja, a XI. kerületi polgármester épp az Önök lapjának azt mondta, hogy ő el tudja képzelni Vágó Istvánt, mint főpolgármester-jelöltet. De ez csak egy vélemény és nem legitim jelölés.

Mennyire megszokott, hogy egy MSZP-s polgármester egyszer csak bedob egy nevet?

Ez habitus kérdése. A Magyar Szocialista Pártnak van egy legitim főpolgármester jelöltje, akit februárban a budapesti küldöttértekezlet jóváhagyott. Ebben pedig nincs változás. Annyira sokszínűek vagyunk, hogy mindenki ötletelhet ebben a dologban, de ma a pártjog szerint van egy főpolgármester-jelöltünk, ami akár változhat is. De abból, hogy valaki mondott egy nevet még nem lehet általánosítani.

A főpolgármester-jelölésre hivatott szerv a budapesti küldöttértekezlet, hacsak a kongresszus magához nem emeli ezt a jogot.



Az Ön neve esetleg nem merült fel?

Én korábban is egyértelműen kinyilvánítottam, hogy a XIII. kerületi lakosokkal kötöttem szövetséget és itt is kívánom a pályafutásomat  folytatni, amennyiben megtisztelnek bizalmukkal. Ezért kértem azt, hogy ne is jelöljenek engem. Én ezt képviseltem 1998-ban is és a későbbiekben is. Ez egy következetes álláspont a részemről.

Arról mit gondol, ha nem egy kimondott pártpolitikus, hanem egy civil lenne a főpolgármester jelölt, aki mögé az MSZP-n kívül más szervezetek és pártok is be tudnának állni?

Olajfa koalíció
Politikai fogalom, mely az olasz balközép pártok választási koalícióját követően jött létre, mely ezt a nevet kapta (olaszul - l’Ulivo). 1995-2007-ig létezett Olaszországban. Az elnevezés Romano Prodi volt olasz miniszterelnöktől ered, aki magát az Olajfát létrehozta és vezette. A koalíció egyébként kereszténydemokrata, szociáldemokrata, szociálliberális, szocialista és zöld pártokat foglalt magába.
Ez az én ízlésemnek, elképzeléseimnek és gondolkodásomnak megfelel, ami nem is újonnan alakult ki bennem, hanem a budapesti helyzet ismeretében már két-három éve. A baloldali és demokratikus erők fogjanak össze és egy közös baloldali jelölt mögött sorakozzanak fel. Ez lényegében egy olajfa szituáció.

Ezt a meggyőződést megerősítette bennem a parlamenti választás is, hiszen Budapest volt az a város, ahol a Fidesz nem kapott ötven százalékot. Ez pedig azt mutatja, ha a Jobbikon kívül a többi erő összefog, akkor a győzelem reményében indulhatnak el a választáson.

Persze ennek több fokozata van. Az első, ha a pártok és civil szervezetek egy közös jelöltet találnak és mögé állnak. Az is lehet, hogy valamelyik szervezet állít egy jelöltet és a többi párt őt támogatja. Illetve vannak akár ennél magasabb szintű együttműködési formák is, melynek azonban nem látom esélyét jelenleg. Itt arra gondolok, hogy egy jelölt mögé beállnak a pártok, és közös listát is indítanak. De inkább annak lehet jelen helyzetben esélye, hogy egy jelöltet támogasson több szervezet, de külön listákat állítanak.

Mit gondol a fővárosi MSZP-n belül mások is osztják ezt a véleményt?

Igen, sőt országosan is. A most legitim főpolgármester-jelöltünk önmegtartóztató nyilatkozatott tett, hogyha ez a szituáció megvalósul, tudja, hogy mit kell tenni.

Annak a valószínűsége, hogy mindez megvalósul nem a Magyar Szocialista Párton fog múlni. Ez a városvédőktől az MSZP-ig, a marginalizálódott SZDSZ-ig és az LMP-ig mindenkinek benne kellene ebben lennie. Aki ebben nincs benne, az szerintem a jobboldal városvezetésbeli hatalomátvételét segíti.

A sajtóból értesültem róla, hogy az LMP önállóan akar indulni, a Jobbik önálló jelöltet indít – amiről azt mondom, hogy nekik ezt meg kell tenni. Magánemberként ezzel kapcsolatban az a meglátásom, hogy aki egy ilyen összefogásban nem vesz részt, az azt segíti elő, hogy jobboldali kurzus induljon a városban – ez pedig nem volna jó.



Ön szerint az LMP részéről mennyi esély van arra, hogy együttműködjenek Önökkel? Mennyire érdekelt ebben Ön szerint az LMP?

A demokratikus és a baloldali erők fogjanak össze. Ez a sorrend nem véletlen részemről. Az LMP jelenleg az öndefinícióval küzd. Ezt láthattuk a döntéseikben és a belső erővonalakban is.

Én négy kimenetelt látok az LMP-ben. Lehet egy zöld, egy liberális, egy centrum és egy baloldali kifejlet. Ez küzd az LMP-n belül, és a szavazóbázisuk is ilyen osztatú. Hogy ebből ki jön majd ki győztesen, illetve a józan ész győz, vagy a pártérdek, az nyitott kérdés.

Mit szól hozzá, hogy Schmitt Pál lett a Fidesz köztársaságielnök-jelöltje?

Nem meglepő, várható volt, hogy a most felépülő új politikai kurzus egyik építőkövét javasolják. De szerintem nem tudja majd azt a köztársasági elnöki modellt megvalósítani, amit a Fidesz is szívesen látna. Szóban talán, de tettekben pártkatona lesz. Aki egyszer a Fidesz alelnöke volt, illetve főpolgármester jelölt volt nem tudja majd megtagadni ezt a múltat, bármennyire bölcs és felülemelkedett is szeretne lenni.

Térjünk át kissé a helyi ügyekre. Ön szerint a XIII. kerületiek életét a kormány eddigi intézkedései hogyan érintik?

Mi megértük, hogy 1998-2002 között más kormányzati hatalom volt, mint a kerületben. Akkor is és most is azt mondom, hogy az államtól a kerületnek jutatott normatív támogatást nem lehet olyan diszkriminatív alapon elosztani, hogy más a XVI. kerületben, Debrecenben, mint a XIII. kerületben. Így ezen a területen egyáltalán nem lesz diszkrimináció.

Ha megnézzük 1998-2002 között is fejlődtünk, nem is keveset. Akkor tettük arra a fejlődési pályára a kerületet, amin most is vagyunk. Ezért ilyen típusú félelmeim nincsenek. Ami pedig általánosságban érinti az itt lakókat, az ugyanúgy vonatkozik például a debreceni polgárokra is.

Amiben lehet szubjektivizmus, az a pályázati pénzek elbírálása. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a Közép-Magyarországi Régió fejlettségénél fogva eddig is kevesebbet kapott, ebben Budapest pedig ennél is kevesebbet. Mivel a pályázati ciklus most lezárult, az Európai Uniós pályázati pénzek elzáródnak a főváros tekintetében. Így én optimizmussal, de nem félelemmentesen várom a mostani politikai kurzust.



Amennyiben a fővárosban a Fidesz főpolgármester-jelöltje győzedelmeskedik ősszel, az hogyan befolyásolja majd a kerület életét, ha az marad baloldali irányítás alatt?

Nincs függelmi viszony a fővárossal. A mostani önkormányzati szférában huszonnégy egyenrangú önkormányzat van, nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Másik dolog, hogy a város együttműködésre van ítéltetve. A forrásmegosztás törvényileg szabályozott, igaz ez újragondolható.

Ennél azonban inkább aggasztó számomra, hogy a jelenlegi kormánypártok mit is akarnak tenni a várossal. Ez tavasszal felmerült, de azóta gyakorlatilag jegelik a témát és nem beszélnek róla, nyilván az önkormányzati választásra való felkészülés miatt. Vannak bizonyos - a fővárosi közigazgatás átalakítására vonatkozó - megoldási javaslatok, de ezeket nem veszik elő a választások előtt, mivel a fővároson belül erős a lokálpatriotizmus és ebből adódóan bizonyos lépések egyes kerületeknek megfelelnek, míg mások érdekeit sértik. Erre vonatkozóan nyilván csak a választások után állnak elő konkrétumokkal, ám ez engem jobban foglalkoztat, mint egy esetleges kormánypárti főpolgármester személye.

Újra megméretteti magát az őszi önkormányzati választáson? Volt esetleg kihívója az MSZP-n belül?

Az MSZP-nél megvan az a tendencia, hogy szeretnek előreszaladni személyi kérdések tekintetében. Bizonyos településeken, de fővárosi kerületekben már múlt év őszén megválasztották a polgármester jelölteket. Nálunk ez egy kissé másképp megy.Mindig az aktuálisan előttünk álló feladatra kell koncentrálni, így április 25-ig az országgyűlési választásokkal foglalkoztunk, utána pedig rögtön az önkormányzatival.

Múlt héten tartottunk egy kerületi küldöttgyűlést, ahol engem jelöltek meg polgármesterjelöltként, amit én vállaltam. Így azt mondhatom, hogy én vagyok az MSZP XIII. kerületi polgármester-jelöltje.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. szeptember 10. 18:53
ÉBRESZTŐ ÓRA - GÁZÓRA

Tisztelt Fidesz-Kdnp választópolgárok még nem késő váltani, ha
demokráciában szeretnének élni és nem ígérgetések, hallgatások és
megmondják mit csinálhatunk és mit nem. Fidesz-Kdnp-nek nem volt
terve, ezért nem közölte és most sincsen. Az érdekvédelmi tanács
vezetője, Borsik János többször beszédre hívta Orbán Viktort, de máig
sem kapott választ, hogy a munkavállalók érdekében mikor tudnának
beszélni. 2011-es költségvetésről éspl. a minimálbér emelésről, ha a
Fidesz-Kdnp-nek nincs programja akkor alkalmatlan Magyarország
irányítására és más pártnak kell a helyére lépni. Mert Magyarországnak
gazdasági, pénzügyi, szociális és választópolgároknak életminőség
kell, amit a Fidesz-Kdnp 100 nap, de szerintem 4 év alatt sem tud
biztosítani a választópolgároknak, csak a 3 % államadósság
biztosítását, de azt mindenki megérzi a fizetésén és mindenen, ami
pénzbe kerül. Csak olyat kapunk, ami nem kerül pénzbe ígérgetés,
kábítás és hogy milyen jó lesz 3 év múlva, azt meg is kell érni.
A választópolgárokkal a Fidesz-Kdnp 2010. április 25.-én nem közölte,
h ogy nem csak pártra kéri szavazataikat, hanem programra is, de olyan
programra, ami Orbán Viktor és a Fidesz-Kdnp szája ízlésének megfelel
a Fidesz-Kdnp szavazók 10 %-át érintette, a többieket beáldozták,
amint mire szavaznak pártra vagy programra, amit a Fidesz-Kdnp nem
közölt Önnel és így nyert országgyűlési választást zsákbamacska.
Most visszaadhatjuk a kölcsönt, ha a baloldal polgármesterei minél
több budapesti és megyei önkormányzatban győznek és a 2/3 már is
csökken és a választópolgár szava elkezd sokat érni, ha nem teszünk
semmit, akkor csak 4 év múlva lesz rá lehetőség. Fidesz-Kdnp terve
csak hallgatás és ígérgetés. A Hír-tv a Fidesz-Kdnp agymosása - erre
még visszatérek.
MTV2 Tények esti műsorában a táblázat elemzi, hogy 2 éven belül 49
ezer Ft lesz a minimálbér, egyszer tudatosítani kell a veszélyt
oktatásba csak 2013 végén emelik a fizetést. A kormány egy citrom
árával, ami 800 Ft és nagyon savanyú országgyűlési választások előtt
addig csak ígérgetnek, kábítanak, ez lesz, az lesz, megvizsgálják,
átgondolják, jobb lesz, mint 8 éve de csak egyre rosszabb. A
választópolgárok minden nap egyre kevesebb fizetésért dolgoznak és
visznek haza, minden hónapban kevesebb fizetés jut a gyerekeknek, a
családnak, a lakás törlesztésre, a kocsi tankolására, a gyerek
étkeztetésére, a gáz, lakbér, villany kifizetésére. A gázár emelés még
csak most jön, ha a fizetés kevés, a közértben az élelmiszer árak csak
nőnek, akár kéthetenként mindig emelik az árakat, a piacon ma jártam,
döbbenet, a citrom ára 800 Ft 1 kg, annyi, mint a lapocka hús régen. A
hús volt a legdrágább, most egy hónapja a citrom elérte a hús árát,
hát ez véresen komoly. Mit eszik a 8 éves gyerek, ha 1 kg hús és 1 kg
citrom 1900 Ft-ba kerül, semmire nem elég a fizetés, ezért írom, hogy
a Fidesz-Kdnp a legszegényebbeket taszítja még lejjebb, de4 meddig?
Ezért meg kell állítani, hogy mindenki asztalára jusson kenyér, de
csak pénzért lehet vásárolni, újságpapírt nem fogadnak el.
Megsokszorozódik a lopások, betörések. A bankrabló következőt
nyilatk9zta az elmúlt napokban a médiának: azért loptam, mert kevés a
fizetése. Az erőszakos bűncselekmények száma is növekszik, én úgy
látom, ha a fizetéseket növelné a Fidesz-Kdnp pl. a minimál bért
80.000 Ft-ra, akkor a bűnözés is csökkenne, nagymértékben jutna pénz
mindenre és az élelmiszer marketing vezetőségével lehetne tárgyalni az
élelmiszer árak befagyasztásáról. Egy évben egyszer, legfeljebb
kétszer lehessen emelni az élelmiszer árakat és nem télen a gázárral
együtt, és a karácsonyt is szebbé lehetne tenni.
Ha Mesterházy Attila lesz Magyarország miniszterelnöke - mert eljön.
És Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nem adóztatta volna meg a minimál
bért. Az új baloldal a választópolgárok és a gyerekek étkeztetésére
átgondoltabb tervet készít és a szociális ellátás szót nem törüli ki a
választópolgárok gondolatából, mert mint a Fidesz-Kdnp a szociális
kérdéseket, ami a pénzt is jelenti, kerüli mint a forró kását. A
Szociális Minisztérium szó nem szűnt meg véletlenül Fidesz-Kdnp
kormány betartja ígéreteit, akkor a felelősség is övéké mindenért,
amit 2/3-dal a parlamentben megszavaznak és megszavaztak az elmúlt 100
napban.
A minimálbért 80.000.- Ft-ra kell emelni, legkésőbb 2011 végére, mert
addigra a közüzemi számlák és az élelmiszer árak a triplája lesz. A
következő hibás döntése a Fidesz-Kdnp-nek, ha a gáz tartozottaknak
eddig 90 nap állt rendelkezésére, hogy gáz tartozásukat rendezzék, ha
nem tették, utána a három hónap, vagyis 90 nap után megkapták a
kikapcsolási számlát, 10 nap múlva jöt a Gázművek által megbízott
biztonsági szolgálat és kikapcsolták a gázszolgáltatást, s ha a
fogyasztó nem engedte be lakásába, elvágták a gázcsövet a lakás előtt
és nem volt gáz a lakásban, de a harmadik felszólítás után csak. De ha
a 90 napot a Fidesz-Kdnp kormány 40 napra csökkentené, akkor emberek,
családok, gyerekek, nyugdíjasok fagyhatnak meg télen akár saját
lakásukban. Ezt nem lehet hagyni, demokrácia, mindenki véleménye
számítson. Kérdezem: ez nem gondatlanságból elkövetett... nem is
folytatom a felelősség a Fidesz-Kdnp kormányé és Orbán Viktor
miniszterelnök úré lehet. Ha nem találnak ki valamit. Mesterházy
Attila és a teljes baloldal odafigyelünk mindenre és mindenkire, nem
hagyjuk magukra a választópolgárokat. Az MSZP a Fidesz-Kdnp, a Jobbik
és a LMP választópolgárait és független polgárokat sem. Ha úgy
gondolják, úgy érzik a Fidesz-Kdnp választópolgárai, hogy biztonságot
nyújt nekik pártjuk, akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy meglátják,
sőt a tél a nyakunkon. Fizetésük után meg jól nézzék meg minden
hónapban, hogy mennyivel kevesebb a minimál bérük és a fizetési
elszámoló papíron tisztán látható, a színtiszta igazság: kevesebb a
fizetésem. Hát most tehetünk valamit, hogy mire 2014-re országgyűlési
választás lesz, baloldali polgármesterekkel indulhassunk a győzelem
felé EGYÜTT, mert ha most másképp alakul, nehezebb dolgunk lesz és még
nem tudjuk, az Orbán-Fidesz-Kdnp-CSOMAG milyen meglepetést tartogat és
nem kímélnek senkit. A 3 % fölé nem mehet az államadósság és nem
számít, hogy a Fidesz-Kdnp-szavazója vagy, nem kell félni, nem fog
fájni. A Fidesz-Kdnp nem mondja ki, de megteszi. Arra voltál jók, hogy
kétharmadot, a hatalmat a kezébe add és el vagy felejtve, az idő
bebizonyíthatja. De kétlem, ha már leírtam, majd keményen cáfolva
lesz. A HÍR-TV tesz róla, hogy ők nem tesznek ilyet, hát úgy legyen,
de ha megtörténik, előzzük meg. Horváth Csaba legyen főpolgármester,
hogy a baloldalnak is legyen beleszólása a főváros és Magyarország
életébe. A teljes baloldali emberek véleménye is számítson, ne legyen
100 % Fidesz-Kdnp uralom és elnyomás. A Fidesz mond valamit, én
másképp gondolom, pedig jó ötlet, de semmibe veszik a Fidesz-Kdnp
pártja, mert baloldali szava neki semmit nem számít és a baloldali
választópolgároké meg méginkább eltapossák. még ha nem is mondják ki.
Biztosra kell menni és akkor meglátják az igazságot. Ez nem
rosszindulat, ezek a tények. Az emberek alsó rétege, kik 60 ezer Ft-ot
keresnek, a legszegényebbek érzik meg először a Fidesz-Kdnp hibás
döntéseit nem csak munkahely teremtésről kell beszélni Orbán
Viktornak. 2010. szeptember 7-én ha nem ezekről a nagyon fontos
dolgokról is, de nem csak beszélni, tenni is. Amit most a
választópolgárok elé tárok, felnyitom a Fidesz-Kdnp jövő programjának
lehetséges és már elkövetett súlyos hibákat - lásd Kósa Lajos és
Szíjjártó Péter 150 milliárd kárt okozó adósságot a Magyarország,
Fidesz-Kdnp és teljes baloldali és független lakosságának és a
választó polgároknak. Miért nem mond le Szíjjártó Péter és Kósa Lajos
kijelentésükért, mind Fidesz-Kdnp országgyűlési képviselők? Másokat 20
ezer forintért börtönbe csuknak, egyenes beszéd. A Főügyészség miért
nem vizsgálja ki az ügyet? Ebből a pénzből, 150 milliárdból az
árvízkárosultak mennyire örülnének. Az iskolákba mennyi tejet lehetne
venni a gyerekeknek, egyenes beszéd. Orbán Viktor, a Fidesz-Kdnp
miniszterelnöke miért nem indít vizsgálatot az ügyben, vagy Strasbourg
lesz a végállomás, kérdezem. Lemondásról gondolom, szó sem eshet róla.
Úgy is mindenki elfelejti a kétharmad erre is jó, leszavazzanak
mindent, amit a teljes baloldal a parlament elé bocsájt és nem a
Fidesz-Kdnp szája ízlésének felel meg. A mondás igaz, ami a tiéd, az
az enyém, és ami enyém, ahhoz neked semmi közöd Fidesz-Kdnp. Baloldali
választópolgár a Fidesz-Kdnp-nek csak egy dolog fontos, az
államadósság 3 % alatt tartása minden áron. A Fidesz-Kdnp
választópolgárokon is átgázolva nem számít, csak tartani a 3 %-ot. A
fekete leves az még ezután jön meg. A Brájintoni Vajas Kenyér olyan
kemény, mint a beton, hát a Fidesz-Kdnp ezt is megeteti velünk, de mi
lemondunk az ő javukra.
2010. október 3.-án önkormányzati és polgármester választások után
jön, hogy mi, azt már leírtam. Állítsuk meg a Fidesz-Kdnp 2/3-át.
kocsis.tamas
2010. augusztus 19. 13:05
X-AKTÁK FIDESZ-KDNP
Szijjártó. Péter fidesz-kdnp országgyűlési képviselő
és Kósa.Lajos fidesz-kdnp országgyülési képviselő urak a bank adóból származó
kijelentéseik miatt 150milliárd forint veszteség érte
a magyar államot és választó polgárok fizetése és pénztálcája bánja a
saját fideszes-kdnp szavazói károsítják meg és MSZP és
baloldali szavazó társaikat és akik nem politizálnak csak dolgoznak
függetlenek az egész Magyarország pénz ügyi kárát okozták amikor olyan
rendeletet, alkotak a fidesz-kdnp hogy 20ezer
forint hirtelen felindulásból elkövette lopás miatt börtön jár a
kiskorúknak. 150milliárd forint minimum lemondással jár ha a ügyéség
megálapitja Szijjártó.Péter úr és
Kósa.Lajos úr 150.milliárd több 20ezer forintnál önök uraim
titkárnőt és tanács adót fizetnek de minek egy országot és saját
választó polgáraikat is nehéz anyagi helyzetbe hozták magyarország lakoságát is
legalább egyeztetnének a beszédről sajtótájékoztató előtt 1ével
begyakorlás miatt Orbán.ViktorMINISZTER ELNÖK.ÚR .a nevét nem tudom de volt egy
kijelentése egy
fidesz -kdnp képviselőnek a parlamenti ülésen utána szobájába rendelte és
4perc múlva a döntés mondjon le mint országgyülési képviselö jogárol
ha jól emlékezem 150milliárd hibáért mi jár a fidesz-kdnp
szabályzata szerint egy meg gondolatlan szó állásuk elvesztése nem
jogerős lenne kérdezem 150milliárd büntetés nélkül meg úszható
kíváncsi lennék az
ügyészség ha tárgyalná milyen végzést hozna
EZ az egyenes beszéd minimum a 150milliárdot ki
fogja meg téríteni hogyan kerül vissza az állam kaszába meg mondom a
fideszes-kdnp választópolgárok most is segítségükre sietnek és kemény
izzadságos 8órás 62.236ezer Ft minimal bérért ami SZijjártó.úr és
Kósa.úr hibájáért dolgozik az egész ország hát ez a fidesz-kdnp.ezért
kérik a választopolgárok
szavazatát és támadják nap mint nap a baloldalt és ha a fidesz-kdnp
hibádzik 150milliárd forinjába
kerül a választopolgárok pénzéböl akkor az mindenki felejtse el
150milliárd kár okozást a fidesz.kdnp
Kósa.Lajos és SZijjártó Péter parlamentiképviselö úrak-nak felelősségre
vonásukat és tudhassa a magyar választópolgár, hogy mi Orbán.Viktor
döntése. Egyenes beszéd
2010.augusztus.16án. Amint említettem.62.236ft két év múlva már csak
49.000ft lesz a minimal bér tények mtv2 esti műsorán táblázatba kiszámolták és
fidesz-kdnp is ezt mondta 2éven belül csökkentjük szépen lassan ahogy
a csiga megy a réten dolgozni úgy érdemes de hülyék azért nem vagyunk
mondja a média-mark és ez így is van ezért kérjük Orbán. Viktor
Miniszter elnök urat hogy a minibal bér ne 49.000ft -ra adóztassa meg le
2éven belül ha nem 2éven belül emelje fel 80.000ft neto-ra a minimal
bért a Fidesz-kdnp .kormány a
pénzügyi gazdaság javulását nem romlását ígérte a fidesz-kdnp kormány
és Orbán.Viktor miniszter elnök úr egyenes beszéd ahogy Sanyi Tibor
országgyűlési képviselő mondja. Fidesz azt mondta a magyarországi
gáz tározókban a gázt elhasználják vagy kérdezem eladják nyáron kinek
? Miért a
Gyurcsány kormány2009éves áron megvette miért adjuk el miért kell
meg szabadulni a fidesz-kdnp olcsó gáztól amikor télen
a magyar lakosság legjobb futó anyagáról beszélünk úgy értve olcsóbb
mint az elektromos áram. ÉS a fa amiből kevés van környezet
barát. barátaink nem örülnek a kivágásának és még sokan mások sem
Ukrajnában ki tudja min-hoz a jövő szinte minden porrá éget semmi sem
marat úgy kell csinálni hogy mindenre jusson a búza
ára az aranyéval lesz egyen értékű. ahogy a víz a sivatagba.AZ
olcsó gáz eladná a fidesz-kdnp ami aranyat ér és később milliárdokért
vesz Magyarország gázt akkor csődbe mehet az ország. Télen fűtés
szempontjából mert az ukrán miniszter elnök asszon a gázt valószínűleg
búzára élelmiszere cseréli én is ezt csinálnám nem hagynám hogy
Ukrajna és Oroszország lakossága éhen hajon ezért Orbán.viktor
miniszter elnök úrnak ezerszer meg kéne gondolni mi lesz Magyarország
gáz készletével ha ilyen tervei vannak a fidesz-kdnp-nek
ŐNKORMÁNYZATI.2010.OKTÓBER.3ÁN.POLGÁRMESTER..VÁLASZTÁS.
A választópolgárok fidesz-kdnp-re szavaztak és nem a
programjára amit nem közölt a választó polgáraival BELETEK CSAPVA
kegyetlenül mindenki azt hite mézes kalácsból lesz a házikója de csak
ár víz pusztítót mindenki tudja a családok még
mindig nem kapták meg pénzüket a biztosítótól és a FIDESZ.KDNP
kormánytól és joggal vannak felháborodva saját pénzükből álltak neki
az építkezésnek mert félnek rétegnek, hogy télire mínusz 15-20fok
lesz nem lesz kész házuk lakásuk2010.november 25re a fidesz-kdnp fűt
fát ígér de azzal
már tele a padlás pedig még csak a választások Otta 70nap telt
el és még most jön a önkormányzati és polgármester választás után a
fekete leves
a fidesz elveszi a 12dik és 11dikés10havi sőt 9havi nyugdíjt is csak
legyen vége oktober.3án
önkormányzati választásoknak ezért meg kell álltani a fidesz-kdnp
2.3dát úgy hogy minél több
baloldali polgármesternek kell GYÖZNI KERÜLETÉBE ÉS MEGYÉJÉBEN IS baloldali
önkormányzati képviselőknek egyáltalán nem mindegy hogy 2014be hogyan
kezdödik a országgyülési választás.
Győzelem Baloldal előre hajrá demokrácia mindenki szava és szavazata
számít nem csak egyen uralom legyen
Magyarországon a szegények ügyei is számítanak a minimal béresek
1.5millio ember jogai is.
A tél közeledik az embereknek fedél kelL a fejük fölé ki Vállaja ha
netán megfagy valaki
csak ne így legyen. Mert az nem gondatlanságból elkövetett
nem is folytatom ha a fidesz-kdnp nem ad elég pénzt a építkezésekre
és húzzák mint a rétes tésztát előzzük meg a bajt már most sok
takarót teát felvenni a
kapcsolatot élelmiszer láncokkal. ÉN mondjam mit csináljon a
fidesz-kdnp meg látjuk mire lesz képes árvíz és házak építésének ügyébe télre
Ember társaimért dolgozom MSZP dolgozunk baloldal és mindenki érdeke, hogy
télen senki ne végezze úgy? ahogy ne keljen? most kell gondolkozni előre
A megújult MSZP-nek van terve a FIDESZ-KDNP-NEK? mert az nem halljuk csak
azt hogy szavaz rám fidesz-kdnp ilyen olyan képviselőre amikor meg ezer
net.oldalon jelenik meg az ÁPOLÁSI DIJ PROGRAMOM annyira nem képes ha
csak a kerületembe. Dolgozó újonnan utolsónak bejutó fideszes -kdnp
országgyűlési képviselő úr SPALLER .ENDRE. egyszerű a dolog a média
HÍR-TV -MTV.1.MTV.2és ATV.TÁRT KAROKKAL VÁRJA ORBÁN.VIKTOR.MINISZTERELNÖK ÚR
ha SANYI.TIBOR MSZP baloldali országgyülési képviselö úr már
hajnalok hajnalán 5óra 50perckor az ATV
reggeli adásába nyilatkozik a Magyarország és a 13ker angyalföldi
újlipótvárosi és vizafogói lakkosok életéről és párt munkájáról .
akkor SPALLER.ENDRE
.fideszes-kdnp országgyűlési képviselő úr miért nem teszi ómegáévá az
ápolási díj ügyét ami egy egész Magyarország ügye
ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER ELNÖKNÉL amit már körülbelül 3honapja a net
olvasható egyenes beszéd. TOTH.JOZSEF
POLGÁRMESTER.ÚR 13KER MEGOLDÁS EMBERÉVEL angyalföldi MSZP lakosok
ÉS MINDENKI AKI 13KER-BE LAKIK MSZP ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
SZÁMÍTANAK RÁTOK OTT LESZÜNK SZÁMÍTHATSZ RÁNK ÁTKELÜNK TŰZÖN ÉS
VÍZEN ÁT.
kocsis.tamas
2010. augusztus 14. 18:47
TOTH JOZSEF POLGÁRMESTER ÉS SANYI TIBOR VAGY AHOGY NEKTEK KEDVES SANYI KAPITÁNY A KIRÁLY EZ A IGAZSÁG HAJRÁ ANYGYALFÖLD 2010.OKTÓBER.3ÁN GYŐZNI KELL ÉS A MSZP ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÖKRE SZAVAZATOK NEM VESZÍTHETÜNK A ÉLETÜNK A ÉS JÖVŐNK GYEREKEINK CSALÁDJAINK ÉS 13KER 20ÉV MUNKÁJÁT NEM DOBHATJUK EL A MEGOLDÁS EMBERE TOTH.JOZSEF POLGÁRMESTER ÚR
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását