2010. szeptember 8. - Mária, Adrienn

Az első világbajnokság, amit kihagy a magyar csapat

A magyar négyesfogathajtók - történetük során először - nem indulnak az idei világbajnokságon, amelyet októberben, az egyesült államokbeli Kentuckyban rendeznek meg a Lovas Világjátékok keretében.
2010. július 29. csütörtök 20:27 - HírExtra
A Magyar Lovassport Szövetség csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a döntésnek - amellett, hogy magasak a költségek - szakmai okai is vannak: a július közepén, Aachenben megrendezett Világkupán a magyarok kiválóan szerepeltek az akadályhajtásban és a maratonhajtásban, ám kiemelkedő eredményre gyakorlatilag nem maradt esélyük, ugyanis a nyitószámot, azaz a díjhajtást követően csak a középmezőnyben helyezkedtek el. A magyarok szerint utóbbi túlságosan is befolyásolja a végeredményt.

Éppen ezért a magyar lovas- és fogathajtósport, nemzetközi egyeztetés után, avatott szakértők bevonásával arra akar törekedni, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának olyan szabálymódosító javaslatokat tegyen, amelyek előremutatnak a sportág fejlesztésében.

A cél ezzel az, hogy a díjhajtás értékelése a jelentőségével arányosan módosuljon, valamint a közönség látványos kiszolgálása; a bíráskodás és a bírókijelölés rendszerének korszerűsítése annak érdekében, hogy a szubjektivitás minél jobban csökkenjen - áll a közleményben, amelyet Mondok József, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, a Fogathajtó Szakbizottság elnöke, valamint Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke írt alá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
A válogatott veresége ellenére Egervári Sándor látott bíztató dolgokat a csapat játékban. Ön fölfedezett ilyesmit?
Igen
Nem
Nem érdekel
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány