2010. szeptember 9. - Ádám

A kálciumpótlásveszélyes

A kalciumtartalmú étrend-kiegészítők, melyeket például idősebb korban csontritkulás ellen szednek, növelhetik a szívroham kockázatát - közölték kutatók pénteken a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban.
2010. július 30. péntek 11:34 - HírExtra
A kutatók szerint most közzétett eredményeik azt sugallják, hogy szükség lenne a kalcium szerepének újragondolására a csontritkulás kezelésében. Kalcium tablettákat jelenleg gyakran javasolnak a csontok egészségének javítására és fenntartására, ám egy nemrégiben zárult klinikai próba azt mutatta, hogy a kalcium szedése emelheti a szívroham és más kardiovaszkuláris problémák előfordulásának kockázatát az idősebb, egészséges nők körében.

További vizsgálatok céljából egy nemzetközi kutatócsoport - melyet Ian Reid, a Univeristy of Auckland (Új-Zéland) munkatársa vezetett - áttekintette tizenegy különböző, összesen 12 ezer páciens bevonásával készült klinikai teszt eredményeit. Megállapították, hogy a kalcium kiegészítés mintegy 30 százalékkal megnövelte a szívroham kockázatát. A szélütés és a halálozás valószínűsége szintén emelkedett, bár kisebb mértékben. Az összefüggés független volt a résztvevők korától, nemétől, valamint a kiegészítő típusától.

Bár az egyénekre vonatkozó abszolút kockázat mértéke így is szerény, a kalcium kiegészítők igen elterjedt alkalmazása a népesség egészét tekintve jelentős egészségügyi következményekkel járhat. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az étrend megváltoztatásával bevitt többlet kalcium nem növeli a kardiovaszkuláris problémák előfordulását, ami azt sugallja, hogy a kockázat a kiegészítőkhöz köthető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön milyen kifogással áll elő, ha késésben van?
Kihívtam egy vízvezetékszerelőt, aki órákig magyarázta a dugulás kiváltó okát.
Túszul ejtett egy karaokesztár és csak a "Scream" című számnál tudtam elszabadulni.
Elaludtam és a kicsorduló nyálam lecsöppenésére ébredtem fel.
Bombariadó volt a házunkban. Még szerencse, hogy túléltem.
Elkéstem? Miért, mikorra beszéltük meg a találkát?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány