2024. március 29. - Auguszta

Farkasházi Réka odavan Stingért

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a sztárok hogyan kulturálódnak szabadidejükben. Sorozatunk második részében a Barátok közt ex-szereplőjét, Farkasházi Rékát kérdeztük kulturális szokásairól.
2010. augusztus 1. vasárnap 15:34 - Kancsár Edina
Milyen gyakran szoktál színházba járni?

Ez sok mindentől függ. Egyrészt, hogy én mennyit játszom épp, másrészt hogy a két gyerek mellől mennyire tudok elszabadulni. De ha átlagosan nézem, akkor körülbelül havonta egyszer jutok el színházba. Úgy emlékszem, hogy a Radnóti Miklós Színházban voltam utoljára.

Van kedvenc előadásod?

Farkasházi Réka
1977. augusztus 16-án Cegléden született. Magyar színésznő és szinkronszínész. Elek Judit Ébredés című filmjében 17 évesen mutatkozott be. Érettségije után felvették a Gór Nagy Mária Színitanodába, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődésszervező szakos diplomát szerzett. 1998-ban bekerült a Barátok közt című magyar szappanoperába. 2001-ben ment férjhez Sárközy Bencéhez, akitől három évvel később megszületett kisfiuk, Benjamin,2009-ben pedig Rebeka. 2004-ben Juga Veronikával megjelentették Csemetéink csemegéi című könyvüket, 2005-ben pedig gyermeklemeze jelent meg. 2006-ban táncolt a Szombat esti láz 2. szériájában. A Karinthy Színházban, az Acélmagnóliákban a világ legcsinosabb lányát, az Őrült nászban a lokál táncosnőjét alakította. 2007-ben szerepet kapott a Hasutasok című filmben. A Budaörsi Játékszínben játszik továbbra is, de leginkább a Duna TV szinkronjaiban hallható.
Több kedvencem is van. Például nagyon tetszett a Kamrában, a Katona József Színház és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciója a Lány, kertben című darab. De Almásy Évával is nagyon szerettem a Farkasok és Bárányok című darabot amit szintén a  Katona József Színházban láttam.

A fiatalok inkább csak moziba járnak. Mit ajánlanál nekik, amivel esetleg megszeretnék a színházak világát?

Több ilyen is van szerintem. De maradjunk akkor a Kamránál, ahol a Top Dogs című előadást tudnám ajánlani. Szerintem az a darab biztosan megszerettetné a fiatalokkal is a színházak világát.

Múzeumokba, kiállításokra is szoktál járni?

Igen. Igazából mindenféle érdekel, de szerencsére könnyű dolgom van a választásban. A családban van festőművész és ő szokott irányítgatni, hogy merre és mit érdemes megnéznem.

Hazánk számos koncertnek ad otthont. Te szoktál koncertekre járni: inkább külföldi fellépők vagy a magyarok érdekelnek?

A klasszikus zenével most le vagyok maradva, de ha könnyűzenei koncertre gondolunk, arra szoktam néha járni. Ha egy nagyobb külföldi előadó jön Magyarországra, arra el szoktam menni. Stinget például biztos, hogy idén sem fogom kihagyni, mert őt nagyon szeretem. De a hazai könnyűzenei élet nagyobb koncertjeire is el szoktam látogatni.

Végül a legáltalánosabb kulturális szórakozási lehetőségről kérdeznélek: moziba szoktál járni?

Moziba nagyon ritkán járok. A színházakat és a múzeumokat nem tudom hazavinni, a mozi az egyetlen, amit talán igen. Ezért nem tartom értelmét, hogy beüljek egy filmre. Talán egy évben egyszer szoktam moziba menni a barátnőmmel.

Házimozizni, tévézni szoktál?

Még azt sem nagyon. Filmekben nagyon le vagyok maradva az biztos.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását