2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Hairrel zár a Szegedi Szabadtéri

Látványos tömegjelenetekre, filmszerű látványra és fantasztikus szereposztásra számíthatnak azok, akik megnézik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó Dóm téri bemutatóját, a Hairt - árulta el Bagó Bertalan rendező a produkció pénteki közönségtalálkozóján a szegedi Reök-palotában.
2010. augusztus 6. péntek 19:34 - HírExtra
A Jászai-díjas művész szerint a musical története ma is rendkívül aktuális, hisz napjainkban is előfordul, hogy egyes csoportok erőszakkal, akár fegyverrel is megpróbálják rákényszeríteni ideológiájukat másokra.

A rendező a hatvanas évek világát szeretné megjeleníteni a színpadon, de az előadás a mai kort és körülményeket is ábrázolja majd. A művész elmondta, hogy a produkció Milos Forman filmjének dramaturgiáját követi, s bár a helyszínek ábrázolása színházi körülmények között nehézséget jelent, némi varázslattal ezt is sikerül megoldani.

A történet és a zene dinamikáját követve lesz, mikor szinte felrobban a hatalmas színpad, s olyan jelenet is, melyben csupán két színész viszi tovább a cselekményt.

A fesztivál műsorán először szereplő darab díszletét Vereckei Rita, jelmezeit Túri Erzsébet tervezte, a koreográfiát pedig Román Sándor - az idén tízéves Experidance vezetője - álmodta színpadra.
A főszerepet, George Bergert a hazai musicaljátszás legnépszerűbb sztárja, Dolhai Attila alakítja, Sheila a lenyűgöző orgánumú Peller Anna, Jeannie Vágó Bernadett, Woof pedig Kerényi Miklós Máté lesz. A közönségtalálkozón kiderült, egy dolog biztos közös a a fiatal színészekben, gyerekkorukban mindannyian imádták Milos Forman 1979-ben készült filmjét, amelyet rengeteg alkalommal láttak is.

Az előadás premierje augusztus 13-án lesz, s ezt követően még öt estén játsszák a Dóm téren.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását