2024. április 19. - Emma

MSZP: Nem fogadták el a tatabányai választási bizottság tagjait

Tatabánya képviselő-testülete nem fogadta el a jegyző előterjesztését a helyi választási bizottság tagjairól a testület csütörtöki ülésén; Lukács Zoltán, a helyi MSZP elnöke mindezt azzal indokolta, hogy a választási bizottság összetétele jobboldalra tolódott.
2010. augusztus 6. péntek 13:46 - HírExtra
Lukács Zoltán, MSZP-s országgyűlési és önkormányzati képviselő elmondta, pártja azt szerette volna, ha egyeztetés előzi meg a bizottság tagjainak kijelölését és a testület három választott tagja közül egy főt az MSZP javasolhat. Mivel ez nem történt meg, nemmel szavaztak.

"Egy hatvan százalékon álló, kétharmados többséggel bíró párt tehetne gesztusokat. (...) Ez az eljárás arról szól, hogyan gondolja a Fidesz a magyar demokrácia működését. Ha ezt elkezdjük szó nélkül lenyelni, akkor Rákosi-rendszer fog ebben az országban létrejönni" - jelentette ki Lukács Zoltán, aki szerint az állásukért rettegő köztisztviselők politikai nyomás alatt dolgoznak, és "tőlük nem várható el, hogy szabadságharcot vívjanak".

A helyi Fidesz frakcióvezetője, Bereznai Csaba elmondta, értetlenül állnak a döntés előtt, ugyanis a párt eddig mindig elfogadta a jegyző javaslatát. A választási bizottságokban a választott tagok mellett a pártok delegáltjai is helyet kapnak.

A politikus szerint képviselőcsoportja nem kérdőjelezi meg a javasolt tagok hozzáértését és bíznak abban, hogy tisztességesen dolgoznak. Bereznai szerint az MSZP-nek nem velük, hanem a jegyzővel van vitája.

Bene Magdolna jegyző az MTI-nek elmondta, mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el. A helyi döntés hiányában a régi választási bizottság mandátuma augusztus 22-ig érvényben marad, majd az új szervezet tagjait a megyei választási bizottság jelöli ki, ehhez már nem kell képviselő-testületi hozzájárulás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását