2024. március 29. - Auguszta

A Fidesz szerint MSZP-s zsarolhatta a Vértes Volánt

Megzsarolhatta a Vértes Volánt az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke, amikor arra kérte a vállalatot, hogy Komárom ipari parkjában egy járatot adjon át az általa megnevezett vállalkozónak, ezért a Fidesz komáromi képviselői ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek - jelentette ki a párt helyi frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.
2010. augusztus 7. szombat 13:12 - HírExtra
"Konczer Erik a Komáromi Ipari Park Szolgáltató Kft. ügyvezetőjeként februárban találkozott a Vértes Volán forgalmi igazgatójával, és arra kérte, hogy a vállalat 11 járatából adjanak át egyet az Alfabusz Reisennek. Közölte, ha ennek nem tesznek eleget, a Volán szerződését a vonalra felmondják. A járat értéke hozzávetőlegesen kilencmillió forint" - mondta el Kreft-Horváth Loránd frakcióvezető.

Az érintett Konczer Erik az MTI-nek elmondta, egy sajtópert első fokon már megnyert az ügyben, mert a Fidesz helyi lapjában először azt híresztelték, hogy ő a helyi tömegközlekedésben lobbizott az Alfabusz érdekében. Konczer emlékeztetett rá, márciusban a képviselő-testület előtt azt kérte, ha bárki számon kérne rajta valamit, az álljon fel és mondja el, de akkor nem érkezett észrevétel.
"Megkezdődött a kampány, és úgy látszik, a Fidesz nemcsak győzni szeretne, de ellenfelei megélhetését is tönkre akarja tenni. Soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el" - jelentette ki az ügyvezető, aki MSZP-s politikusként indul a választásokon.

A fideszes Kreft-Horváth Loránd a sajtótájékoztatón elmondta, az ügyben érintett Alfabuszt az alkudozásban a komáromi önkormányzat pénzügyi osztályvezetője képviselte, aki civilben a társaság kültagja, a vállalat honlapján az ő email címe szerepel kapcsolattartóként.
"A fentiek alapján a Fidesz komáromi képviselőcsoportjának tagjai ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek zsarolás vagy más megvalósult bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt" - közölte a Fidesz komáromi frakcióvezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását