2024. március 29. - Auguszta

Így kampányol a Jobbik

Országos kampányfőnökük nincs, így központosított kampányuk sem lesz, inkább a megyei szervezetekre vár főszerep. Dúró Dóra avatta be a HírExtrát az önkormányzati választásra készülő Jobbik stratégiájába.
2010. augusztus 8. vasárnap 08:58 - Gyülvészi András
A vidéki és a fővárosi eredménykülönbség tükrében mennyire próbálkozik a Jobbik más kampánnyal Budapesten?

Mindenképpen más lesz a kampány, hiszen az országgyűlési választások legfőbb tapasztalata az volt, hogy a budapestiekhez nem tudtuk eljuttatni üzenetünket és nem tudtuk őket a magunk oldalára állítani. Alapítottunk egy Budapest-munkacsoportot, melynek tagjai külön csak Budapest specifikumaira irányuló programot hoztak létre, mely figyelembe veszi a tömegközlekedés problémáit, illetve a fokozottan jelenlévő korrupció felszámolásával is foglalkozik ugyanúgy, mint a közművek privatizációjának felülvizsgálatával. Külön Budapest-programmal készülünk, amit augusztus közepén be is mutatunk, illetve önálló főpolgármester-jelöltet is indítunk Staudt Gábor személyében.

A vidéki eredményeit a Jobbik sikerként könyvelte el. Ez alapján megteheti a párt, hogy nem változtat a vidéki kampánystratégiáján?

Önkormányzati választásról lévén szó nem az országos ügyek emelkednek kampánytémává, és ehhez alkalmazkodik a Jobbik is, így nem lesznek központi üzenetek, hanem a megyei és helyi ügyekre helyezzük a hangsúlyt. Ily módon az országos központnak most nem lesz olyan nagy szerepe a kampányalakításban, mint a megyei választmányoknak és helyi szervezeteknek.

Hol tűnik a Jobbik igazán esélyesnek? Van olyan település, ahol akár áttörő sikert is elérhet a párt?

Észak-kelet Magyarország településein, Szabolcs, Borsod és Heves megyékben bízunk a sikerben, de a nyugati országrészekben is vannak kedvező jelek.

Mi az oka annak, hogy azokban a megyékben ér el a párt jó eredményt, és miért nem sikerül máshol?

A Jobbik fő üzenetei nagyobb befogadó készséget találtak az említett területeken, mint máshol. Nyilván területileg eltérő problémákkal küzdenek az emberek, a Jobbik üzeneteiben pedig inkább az észak-kelet magyarországi problémákra adható válaszok fogalmazódtak meg.
Az országgyűlési választások előtt sokkal kevesebb erőforrás állt rendelkezésünkre a mostanihoz képest, így most már a regionális illetve településszintű üzeneteket is meg tudjuk fogalmazni.

Mely pártot tartja a Jobbik legfőbb ellenfélnek?

Az országgyűlési választásokon a hozzánk legközelebb álló eredménnyel az MSZP szerepelt, és elég nagy csalódás volt számunkra, hogy nem tudtuk őket megelőzni. Egy önkormányzati választáson amúgy sem könnyű a pártok eredményeiről beszélni, hiszen az egyéni jelöltek elfogadottsága nem feltétlenül egyezik meg a párt támogatottságával, de ezzel együtt az MSZP-t szeretnénk megelőzni, ami realizálható, ha Budapesten tud a párt javulni, illetve a vidéki eredményeink sem visszaesnek, hanem számunkra kedvező irányban módosulnak.

Az önkormányzati választási rendszer megváltozása hogyan érintette a Jobbikot?

Parlamenti performansz
A Jobbik névszerinti szavazást kért, majd, amikor az adott képviselők két sorba rendeződve felálltak, feltartottak egy betűt, állva maradtak, így a végére kirakta a párt az „egypártrendszer” feliratot narancssárga alapon fekete betűkkel.

A választási rendszer változása alapvetően a Fideszt segíti. A kétharmadukkal megteremtették a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatokban létrejöjjön az egypártrendszer. Mi ez ellen tiltakoztunk a viták során is, és a zárószavazáskor egy parlamenti performansszal.

A Jobbiknak alapvetően nem fog problémát okozni a jelöltállítás, ami az országgyűlési választások előtt nehezebben teljesíthető feladat volt, mint a bejutási küszöb megugrása. Most azt mondhatjuk, hogy a Jobbiknál kisebb pártok, civil szervezetek indulása került veszélybe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását