2024. április 19. - Emma

Magyar Sziget-ügy: Zagyva György cáfol

Múlt héten a Magyar Szigeten állítólag megfenyegették a Hetek című hetilap munkatársait. A vádak szerint Zagyva György Gyula fenyegetően beszélt a lap újságírójával, miután rájuk zártak egy faházat. A tudósítók beszámolójában az olvasható, hogy a képviselő azt mondta, olyan területre tévedtek, ahol vége a demokráciának, és ott azt tehetnek velük, amit akarnak. Megkérdeztük Zagyva Györgyöt.
2010. augusztus 10. kedd 07:52 - Gyülvészi András
Zagyva György Gyula,a Jobbik országgyülési képviselője szerint a Hetek című hetilap cikkje számtalan helyen torzít. A képviselő kifejezetten cáfolta, hogy az újságírókat bezárták volna a faházba.

„Beinvitáltuk őket a faházba, adtunk nekik egy interjút, és az ajtó sem volt kulcsra zárva, persze becsuktuk magunk után. Bármikor kimehettek volna a házból, ha esetleg nem tetszik nekik az interjú hangneme” - mondta el megkeresésünkre a politikus.

Az életveszélyes fenyegetésről a képviselő a következőképpen reagált: „életveszélyes fenyegetést én a megírt cikkben sem találok, bár még azok a mondatok sem úgy hangoztak el, amiket ők leírnak, de ismét hangsúlyoznám, abban sem látok életveszélyes fenyegetést.”

„Arra sem utaltam, hogy azt csinálhatunk velük, amit akarunk. Ráadásul a TV2 által lejátszott felvételen, amire hivatkoznak, nem az én hangom hallható, és nem a faházban vették fel, hanem az egyik szervezővel való beszélgetést rögzítették. Ennek fényében nem tudom miért engem vádolnak.”

Imakommandók

Arra kérdésre válaszolva, hogy miért ferdítenének a Hetek írói, Zagyva így válaszolt: „Azért mert gyűlölnek minket! A Hit Gyülekezetének az újságjáról van. A Hit Gyülekezete pedig imakommandókat állít fel azért, hogy a nemzeti oldal hazafiait átkozza. Ezt nem is tagadják, így nem tudom mit várunk tőlük. És azt sem tudom, hogy miért csodálkoznak azon, hogy így bánnak velünk, így próbálnak torzítani a Hetek újságírói, mikor a legdestruktívabb szektának a magyarországi médiájában dolgoznak. ”

Megkérdeztük, hogy mi hangzott el, amit félreérthettek az újságírók.

„Arról beszéltünk, hogy az elmúlt évek alatt az utcai rendezvényeken, a tüntetéseken azok alapján, amiket írtak a hazafiakról, ahogy mocskolták a hazafiakat, bármi történhetett volna velük és nem történt. Ebből ők ezt kanyarítják ki, egészen elképesztő.”

***

Időközben az MSZP újabb közleményt adott ki az ügyben:

Ez tűrhetetlen
A Magyar Sziget fesztiválon történtek miatt az MSZP kezdeményezi az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság összehívását. A magyar közvéleményt felháborították a Magyar Sziget fesztiválon történt események, melyekre eddig mindössze az MSZP reagált elítélően. Nagyon ijesztő és beszédes, hogy ebben az ügyben a Fidesz-KDNP kormány még semmilyen elhatárolódást nem fogalmazott meg.

Az MSZP folyamatosan hangsúlyozta az emberi méltóság jogának fontosságát és most bekövetkezett az az eset, ahol ez a tétel igazolódott. Az MSZP kezdeményezi az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság azonnali összehívását és sajtónyilvánosság előtti ülését.

Magyar Szocialista Párt
Forrás: Kép: delmagyar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. augusztus 10. 13:57
Szégyen,hogy ez az ember egyáltalán a parlamentben ülhet.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását