2024. március 29. - Auguszta
Meghalt egy magyar katonanő az afganisztáni Baglán tartományban, amikor támadás érte a magyar konvojt hétfőn - közölte a honvédelmi tárca.
2010. augusztus 23. hétfő 11:38 - HírExtra
A minisztérium közleménye szerint a magyar idő szerint hétfő hajnalban, 3.30-kor történt támadásban további három magyar katona is megsérült: egy életveszélyesen, kettő pedig súlyosan.

A tárca közölte azt is, hogy a konvojban a tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonái utaztak.

A PRT 8. váltásának hazautazó állománya a NATO-erők északi régiójának központjába, Mazari Sarif városba tartott, amikor Puli-Humritól 20 kilométerre északnyugatra, egy robbanást követően több oldalról össztűz alá vették őket. A támadás után a konvoj visszatért a magyar táborba, ahol a sérültek orvosi ellátást kaptak.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a történtekről tájékoztatta a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, valamint az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét, a parlamenti pártok frakcióvezetőit.

Az elhunyt katona hozzátartozóit a Magyar Honvédség értesítette, és részvétét fejezte ki a családnak.

Magyarország 2006 óta működtet PRT-t az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A mintegy 240 fős alakulat Puli-Humri központban állomásozik.  A honvédség eddig a két katonát veszített az afganisztáni műveletekben. Mindkettő tűzszerész volt.


A történtek pontosan

Egy 11 autóból álló konvoj tartott Mazar-e Sharif városába, ahonnan a katonák Magyarországra, hazautaztak volna. A negyedik autónál történt robbanást követően három oldalról is tűz alá vették a magyar katonákat, akik azonnal segélyhívást adtak le. A segélyhívásra német katonák és afgán rendőrök érkeztek.

A tűzpárbaj jelenleg is tart a lázadók és katonák között egy egy kilométer hosszú arcvonal mentén. A harcok mellett az időjárás sem segíti a helyszínen lévőket, folyamatos, erős homokvihar tombol.

Az elhunyt Pappné Ábrahám Judit Sajószentpéteren járt általános iskolába, középiskolai tanulmányait az Irinyi János középiskolában végezte Kazincbarcikán. A katonanőt hősi halottnak nyilvánították.



Egy sérült még kómában van

A támadásban súlyosan sérült egy másik magyar katona is aki jelenleg kómában van. Egy német tábori kórházban ápolják, rendes kórházba való szállítására egyelőre nincsen mód a homokviharok miatt. További két magyar katona is megsérült ők azonban könnyebben, nyolc napon belül gyógyuló sebesüléseket szereztek.

További magyar katonák már nem tartózkodnak a területen. 29-en tértek volna haza, a támadás alatt 63-további katona őrizte a hazatérőket, így összesen 92-en tartózkodtak a rajtaütés helyszínén.

Változások lesznek

Hende Csaba honvédelmi miniszter már járt a területen, és bár a Hum-vee gépjárműveket megfelelőnek találta, de elmondása szerint a helyzet összességében, nem túl jó. A korábbi Bajnai-kormány javasolta a Mig 17-es szállítóhelikopterek felújítását, ám ez pénzhiány miatt nem valósult meg.

Úgy tűnik változás 2012-re várható:a Honvédelmi Minisztérium szeretné a felderítési műveleteket javítani, valamint további páncélozott járműveket és lakókonténereket a helyszínre szállítani.

A pártok részvétnyilvánítása


Az MSZP megdöbbenéssel értesült arról, hogy "aljas terrormerényletben" az Afganisztánban állomásozó magyar katonákra támadtak; a párt osztozik a támadás áldozatául esett katona családjának gyászában - közölte a párt országos központja.

Az MSZP kommünikéjében jelzi, osztozik a családtagok, hozzátartozók, barátok és bajtársak gyászában, valamint mihamarabbi felépülést kíván a sérülteknek. Az MSZP továbbra is támogatja, hogy a jóváhagyott és előirányzott forrásokat a kormány mielőbb bocsássa a Honvédelmi Minisztérium rendelkezésére, hogy a legkisebbre szűkíthessük az ehhez hasonló esetek előfordulási esélyét - írják.

Jobbik


A Jobbikot mélyen megrendítette az Afganisztánban szolgáló magyar katona halála, valamint három társa életveszélyes és súlyos sérülése. " Részvétünket fejezzük ki az idegen országban elhunyt magyar katona családjának, és együtt érzünk a bajtársakkal. Reméljük, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló tragédia, s ennek érdekében a kormány elfogadja a Jobbik afganisztáni csapatkivonásra vonatkozó javaslatát" - írják.

Fidesz-Kdnp

A kormánypárti frakciószövetség őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt katona családtagjainak, hozzátartozóinak és barátainak, súlyosan sérült társainak pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.

Az afganisztáni Baglán tartományban hétfőn halt meg egy katonanő, amikor támadás érte a magyar konvojt. A honvédelmi tárca közleménye szerint a támadásban további három magyar katona is megsérült: egy életveszélyesen, kettő pedig súlyosan. A konvojban a tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonái utaztak.


Az USA is együttérez


"Szomorúan értesültünk a Magyar Honvédség katonájának haláláról, és több társának megsebesüléséről egy konvoj elleni támadás során. Szívből együtt érzek az elesett katona családjával. Remélem, hogy sebesült társai tökéletesen felépülnek" - áll a nagykövetség közleményben.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis az írta, hogy a támadás is mutatja a NATO és az ISAF előtt tornyosuló afganisztáni kihívás nagyságát.

"Hálásak vagyunk a magyar kormánynak, a Magyar Honvédségnek és a magyar embereknek az együttműködésért és az áldozatokért, amelyekkel hozzájárulnak ehhez a létfontosságú erőfeszítéshez" - fogalmazott a nagykövet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását