2024. június 2. - Kármen, Anita

Gyilkosság a diákszállón - norvég diáklány az áldozat

Egy 21 éves norvég diáklányt gyilkoltak meg az egyik budapesti diákszállón.A vasárnap megtalált áldozat halálának ügyében nagy erőkkel nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság - értesült a HavariaPress.
2010. augusztus 31. kedd 14:00 - HírExtra
Biztonsági rendszer működött a kollégiumban

A kollégium biztonsági rendszerét ismerő informátor azt mondta, hogy az épületben speciális beléptető rendszer működik. A kollégium lakói belépőkártyát kapnak, aki pedig nem jogosult a belépésre, annak a recepción kell regisztráltatnia magát. Ezenkívül a portán egy biztonsági kamera rögzíti az összes érkező és távozó vendéget.

A neve elhallgatását kérő forrás úgy tudja, hogy a lány nem rendelkezett belépő kártyával, vagyis nem a kollégium lakója volt.

Norvég lapértesülések szerint a fiatal Oslóból érkezett Budapestre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) keddi tájékoztatása szerint a lány főiskolai tanulmányai miatt jött az országba. Azt, hogy bűncselekmény áldozata lett, már vasárnap megállapították. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt. A BRFK emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.

A TV2 Tények című hírműsorában elhangzottak szerint az épület a Semmelweis Egyetem kollégiuma, amit nyáron bérbe adnak egy cégnek, amely külföldi diákoknak ad ki ott szobákat.

Norvég lány az áldozat


A nyomozóknak sikerült azonosítaniuk azt a fiatal nőt, akinek holttestét a VII. kerületi Hársfa utcában található diákszállóban találták meg vasárnap délután. Az áldozat egy norvég lány, aki főiskolai hallgatóként érkezett a most kezdődő tanévre hazánkba. A helyszíni szemle során bizonyossá vált, hogy az áldozatot meggyilkolták. A BRFK emberölés miatt indított nyomozást; nagy erőkkel folyik a tanúk keresése, az adatgyüjtés.

Tanulni jött Budapestre az a norvég diáklány, akinek holttestére vasárnap bukkantak egy VII. kerületi diákszálláson - közölte a BRFK a rendőrség honlapján kedden.

A rendőrség szerint a lány bűncselekmény áldozata lett.

A BRFK tájékoztatása szerint a 21 éves lány főiskolai tanulmányai miatt érkezett az országba. A nyomozók nagy erőkkel megkezdték az elkövető felkutatását - közölték.

Forrás: Havaria/MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását