2024. április 20. - Tivadar

A legbevállalósabb playmate

Az Év playmate-je döntősének, Daniludisz Nikolettnek a feje búbjától a lábujjáig minden egyes porcikája eredetei.
2010. szeptember 6. hétfő 12:25 - HírExtra
A fekete hajú vad démon civilben kozmetikusként dolgozik, aki apukájától jó géneket örökölve az összes férfit az ujja köré csavarja.A fekete hajú szépség – aki nemrégiben indította be saját vállalkozását– görög apukájának köszönheti különleges, mediterrán arcvonását.

"Apukám görög származású, ezért bennem is csörgedezik egy kis déli temperamentum. Remélem, ez előny lesz majd a versenyben, hiszen nincsen hasonló adottságokkal rendelkező lány rajtam kívül. Büszke vagyok arra, hogy félig görög vagyok, sokat járok az országba a rokonokhoz, és nyaralni is."

A fiatal versenyző kozmetikus és végre lehetősége nyílt arra, hogy megnyissa saját szalonját. Lelkes örvendezéssel tudomásul vette, hogy tagja lett a legdögösebb csajok csapatának. A bombázó Niki két éve tartós párkapcsolatban él, így nem csoda, hogy mindenhol összetört férfiszíveket hagy maga után. Párjával felhőtlen szerelemben él. Kettejük között olyannyira nagy az összhang, hogy bármikor, bárhol egymásnak tudnak esni, ha elkapja őket a szenvedély.

Daniludisz Nikolett (24) a Blikknek azt is elárulta, imádja, ha váratlan helyzetekben kell szexelnie.

"Imádom a változatosságot és a váratlan helyzeteket. Eléggé bevállalós típus vagyok a párkapcsolatomban és a szexuális életünkben. Ha megkívánjuk egymást, akkor képesek vagyunk a kocsiban, a lépcsőházban vagy akár a szabad ég alatt is szeretkezni, persze a kíváncsi tekintetektől elbújva. A hármas együttlét azonban nem az én műfajom, nekem a szex túl intim ahhoz, hogy beleférjen egy harmadik személy is."

Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását