2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vádat emeltek a Gárda volt főkapitánya ellen

Bíróság elé áll Kiss Róbert, a Magyar Gárda volt főkapitánya, miután vádat emeltek ellene hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette és egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt - tudta meg a Népszava a Fővárosi Főügyészségtől.
2010. szeptember 9. csütörtök 08:35 - HírExtra
A cikk szerint Kiss mellett két gárdistát társtettesként ugyanezzel vádolnak, a "feloszlatott Magyar Gárda helyett létrejött Új Magyar Gárda Mozgalom megalapításában és működtetésében kifejtett tevékenységük miatt".

Az ügy előzménye, hogy tavaly július 2-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a gárdát, de tagjai két nappal később már rendezvényt tartottak, egy hét elteltével pedig Kiss Róbert felhívására újjáalakították a szervezetet. A rendőrségi eljárás azonnal megindult, és a nyomozás végén a hatóság arra jutott, hogy Kiss a rendezvényeken beszédeivel, magatartásával a jogerős bírói ítélettel szembeni általános engedetlenségre szólított fel - olvasható a napilapban.

A Népszava információi szerint rendőrség megállapította azt is, hogy Kiss működtette tovább a szervezetet. A két tény együttesen megalapozta a gyanúsításokat.

A rendőrség áprilisban zárta le a nyomozást, és adta át az ügyet a vádhatóságnak, amely nemrég emelt vádat. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja majd, de tárgyalási napot még nem tűztek ki - olvasható a cikkben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását