2024. április 19. - Emma

Ünnepeljük együtt a magyar dal napját!

Ma van a magyar dal napja; az eseményt már harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon.
2010. szeptember 12. vasárnap 11:11 - HírExtra
A Presser Gábor által megálmodott rendezvény fő célja, hogy az ismert fellépők mellett helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson. A legtöbb program ingyenes.

A fővárosban többek között a Zöld Pardonban, a Millenáris Fogadóban, a Budapest Jazz Clubban, a Klubrádió parkolójában, az óbudai Kobuci-kertben, a Hungexpón, a Budavári Művelődési Házban, a Gödör Klubban és a Vígszínházban lesznek programok. Egerben, a magyar dal fővárosában hét helyszínen több mint harminc előadó lép fel, köztük Presser Gábor és barátai. Vidéken Győr, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Debrecen, Szentendre, Salgótarján és Zalaegerszeg is bekapcsolódik a magyar dal napjába.

Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg a magyar dal napját, amelyet tavaly óta minden év szeptemberének második vasárnapján tartanak. 2009-ben országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el a programokra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását