2024. április 18. - Andrea, Ilma
A Fidesz megnyerte az önkormányzati választásokat, az MSZP maradt a második erő. A Jobbik keletre, az LMP a fővárosba szorult. Kéri László politológussal elemeztük a választások eredményét.
2010. október 5. kedd 06:19 - Forján-Vass Máté
Mit jelent a Fidesz számára ez a győzelem?

Széthullik az MSZP?
Megvan az első távozó az MSZP-ből. Szili Katalin korábbi házelnök úgy döntött nem marad tovább a baloldali pártban. Távozása során kifejtette, hogy az MSZP-t le kellene rombolni a földig, és újjáépíteni.

Ahogy az vérható volt az MSZP-nek nem a választások jelenthetik a lejtő végét. Kérdés az, hogy kik távoznak még az MSZP-ből, illetve hogyan tud megújulni?
Szokatlan jelenség, hogy az alsó és a felső hatalmi szervezetben is ugyanaz a párt került hatalomra. Ez annyit jelent, hogy azt csinál a Fidesz, amit akar, nincsen ellenállási góc. Sőt olyan sincs, aki kontrolálja a tevékenységét.

Az látszik, hogy a Fidesz ezzel vissza akar élni?

Sokan megelőlegezték neki, de eddig nem tette. Inkább azt látom, hogy a Fidesz, az eddigi politikai kultúrához képest, kíméletlenül kihasználja a lehetőséget. Vannak, akik ebben alkotmányos sérelmeket látnak, szerintem ez maximum vitaalap. Szokatlan, de belefér a jelenlegi helyzetbe.

Azt már kevésbé értem, hogy miért nem látja a Fidesz ennek a csapda jellegét? Ha ennyire megszállja a politikai hatalmi szerkezetet, az azt jelenti, hogy aránytalan módon megnöveli a saját felelősségét. Hazánkban régóta szokás mindent a kormánytól várni. Ez még visszaüthet.

Bebetonozhatja magát a Fidesz négy év múlva?


Én ezzel óvatos lennék. Négy év elég sok idő. Az emberek nem léptek be a Fideszbe. Politikai bizalmat szavaztak, ami nem azt jelenti, hogy vakon fogják követni. Ezt majd jövő ősszel lehet megválaszolni.

Eddig nem láttuk, hogyan kormányoz majd a Fidesz. Semmiről nem mondta meg, hogy csinálja. Két héten belül meglátjuk, miként néz ki a jövő évi költségvetés. Akkor majd kiderül, mi az igazság.

De ott van a munkahelyteremtés, amivel nagyon pórul járhatnak. Egymillió új munkahelyet ígértek, a választások után azt is hozzáették: tíz élv alatt. Aztán majd hozzáteszik, hogy nem az első kilenc évben.

Egy kormány nem teremt munkahelyet. Legfeljebb felvesznek még néhányezer tisztviselőt. De nem erről beszélnek, hiszen hadat üzentek a bürokráciának. A pontos fordítása a munkahelyteremtésnek az, hogy megtesznek mindent, hogy kedvező legyen a gazdasági feltétel új munkahelyek létrehozásához. Ez viszont többszörös megszorítás.

Olyan erejű ez a győzelem, ahol kiszorítottak a felelősség teréből mindenki mást. Ennek a jelentőségével szerintem még nem számoltak.

 Az egyetlen mobilis szavazó réteg a Fidesz és a Jobbik között van?

Igen. Ahogy látom a kelet-magyarországi részen, nyolc megyében megelőzte a Jobbik az MSZP-t: ebből hármat tudott megtartani. Szociálisan ezek a legkényesebb megyék. A Fidesz helyreállította a renoméját a keleti régióban. És ezt mind a Jobbik rovására tette. Pesten is egyértelműbbé tette a fölényét.

Talán itt az LMP kárára…

Akik figyelemmel kisérték az LMP-t, azok számítottak arra, hogy itt nem lesz elég interneten mozgósítani a szavazókat. Itt nagy tételben kéne megmozdítani aktivistákat.

Az MSZP hogyan szerepelt?

A nagy vesztes az MSZP. Láttam, hogy Mesterházy Attila ünnepelt, mintha nyertek volna, de nem.

Azt emelték ki a szocialisták, hogy életképes maradt a párt.

Ebben igazuk is van. Az életképességnek megmentették néhány szervezeti feltételét. A fővárosban megmaradt három kerület. Ami sokkal fontosabb, hogy megtartották Szegedet, illetve maradt még néhány város.

Az MSZP-nek azon kellene gondolkodnia, hogy hagyni kellene ezt a bukott kádergarnitúrát, amelyik sírba vitte, és az önkormányzati bázisra építeni.

Ahol ezek megmaradtak, nem kis bázissal rendelkeznek. A többi ellenzéki pártnak megközelítőleg sincs ennyi. Az MSZP-nek viszont át kell épülnie az önkormányzati bázison való felemelkedésre.

Viszont a legtöbb polgármesterük mögött fideszes a közgyűlés. Ez átírhatja a feltételeket.

Viszont a megyei közgyűlésekben jelen vannak. Szemben a többi ellenzéki párttal. Egy ekkora választási verség után, mint tavasszal, azt lehetett várni szétporlad az MSZP. Ezt nem igazolja az eredmény. Vereség, de nem megsemmisítő.

Lehetnek négy év múlva váltópárt?

Ebben én nem hiszek.

Viszont az MSZP úgy tűnik, nem marad egyben: egyik legnépszerűbb politikusuk, Szili Katalin távozik.

Ez már két éve is így volt. Úgy érzem, túlbecsüli a saját magához fűződő mozgósítási kapacitásokat. Ilyenkor mindig akadnak, akik azt gondolják, hogy nekik volt igazuk. Szerintem Gyurcsány is meg fog szólalni, ő sem tud ilyenkor csöndben maradni.

Vannak pletykák, miszerint Gyurcsány Ferenc híveivel együtt kilép a MSZP-ből és külön frakciót fog alakítani. Ez milyen hatással lenne a pártra és a volt miniszterelnökre?

Én is hallom ezt már jó ideje. Viszont ha különválnak, mindegyikük tovább jelentéktelenedne. Az MDF is ugyan így esett szét. A Fidesz szempontjából ez lenne a legjobb.

Ha így folytatja az MSZP, széteshet?

Akkor igen. A legjobb az lenne nekik, ha három napot aludnának erre. De magyar politikustól abszurd olyat kérni, hogy maradjon csöndben.

Az MSZP-nek bele kell törődni, hogy kis párttá vált. A többi ellenzéki párthoz képest ez sokkal nagyobb, csak ahhoz képest jelentéktelen, hogy egy éve még kormányerő volt.

A Jobbik nyert, vagy vesztett?

Ott erősítették meg magukat, ahol van jövőjük. Ezek a szociálisan kényes területek, mint Szabolcs, Borsod vagy Jász- Nagykun. Érdekes módon a tavaszi Békés megyei és Csongrád megyei eredményeket már nem tudták megismételni.

Ott erősek, ahol mindennapos a szegénység és az etnikai konfliktusok. Az biztos, hogy a Jobbikot nem lehet egyszerűen fajüldöző pártnak nevezni, ahogy a liberális értelmiség teszi. Választ kell adni arra, hogy miért tudott a szociális válságban levő területeken megerősödni.

Ahogy az LMP budapesti párt, úgy a Jobbik kelet-magyarországi párt lesz?

Igen, és onnan fog beleszólni a politikai életbe. Ők lesznek a szociális elégedetlenkedők. Monopolizálják ezt a problémakört.

Mi az oka az LMP vereségének?

Elmúlt az újdonság varázsa. Nekik a tavaszi választásokon az volt a szerencséjük, hogy az SZDSZ és az MDF eltűnt. Az ő potenciális szavazóiknak kézenfekvő volt az LMP. Nem tudtak róla semmit. A baj az, hogy még most sem tudni róluk semmit.

Tavasszal volt egy vákuum, amit betöltöttek. Most viszont a helyükre kerültek. Egy nagyvárosi értelmiségi párt. Így viszont nem lehet országos pártként működni. Szegeden, Pécsen, ahol van egyetem ott tudtak kiemelkedő eredményt elérni.

Az mivel magyarázható, hogy a Jobbik a fővárosban befogta az LMP-t, Pécsett pedig meg is előzte?

A Jobbik a budapesti peremkerületekben jobban szerepelt már tavasszal is, mint az LMP. A Jobbik és az LMP az új szavazó korosztályokért harcol. Az dönti el a kettejük közötti arányokat, hogy miként mozgósítanak.

Hosszú lesz a hullámzás, nem tudnám megmondani mikor lesz valamelyik erősebb újdonság, mint a másik. Egymást ráadásul kizáró újdonság. Lehet, hogy tíz-húsz év múlva kettejük között lesz az új politikai polarizáció. Az LMP ki tudja szorítani a válságról válságra bukdácsoló MSZP-t a politikából.

A Fidesz sem fog mindenkit együtt tartani a jobboldalon. Legkésőbb januártól éles lesz a konfliktus az önkormányzatot vezető fideszesek és az országos vezetők között. Bármiféle intézkedést is tesz majd a kormány, azt az önkormányzatokon kell megspórolnia.

Ennek a túl nagy győzelemnek az lesz az ára, hogy a Fideszen belül lesz konfliktus?

Én erre biztosan számítok. Az önkormányzathoz kötődők szembe kell majd nézzenek azzal, hogy Orbán Viktor nem fogja hallani az utcán morgolódókat. A helyi polgármester viszont naponta találkozni fog a csalódott tömegekkel. Előbb éri el az önkormányzatokban dolgozó fideszeseket a csalódás átélhetősége.

Jövő őszre várok ebből komolyabb konfliktust. Több lesz a bizonytalan szavazó, olyanok, akik nem mondják meg kire szavaznának. Azzal is a legerősebb párt lesz a Fidesz, de zuhanni fog a támogatottságuk.

Ha lesz egy konfliktuszóna, akkor a polgármesterek nyílván majd szervezkednek. Orbán meg lehet, hogy szétcsap közöttük. Akkor biztos, hogy lesz, aki megsértődik, kilép a pártból, függetlenként tevékenykedik tovább. Ha hét-nyolc ember kilép a szövetségből, akkor oda a kétharmados többség.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását