2024. március 29. - Auguszta

Lecsaptak a pénzhamisítókra

Két pénzhamisító 20 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket állított elő Salgótarjánban; a rendőrök elfogták őket - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
2010. október 8. péntek 22:38 - HírExtra
Dankóné Nagy Éva elmondta: Salgótarján zagyvarónai városrészében egy szórakozóhelyen próbált 20 ezer forintossal fizetni egy 19 éves fiatalember csütörtökön, majd amikor az eladó hamisnak minősítette a pénzt, elszaladt.

A rendőrök rövid időn belül elfogták, és megállapították, hogy a felhasznált hamis bankjegyet egy 33 és egy 21 éves salgótarjáni férfi készítette - tette hozzá.

Az eddigi adatok alapján a két férfi öt darab 20 ezres és három darab 5 ezres, tapintással és ránézésre is érzékelhetően hamis bankjegyet készített szeptember 30. és október 3. között számítógéppel és nyomtatóval, majd a bankjegyek értékének feléért adta el őket.

Dankóné Nagy Éva közölte: a két, őrizetbe vett férfi ellen pénzhamisítás miatt folytatják az eljárást, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A 19 éves fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozást szakértők bevonásával folytatják, további elkövetőket és sértetteket keresnek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását