2019. augusztus 19. - Huba

Iszapömlés: A vegyipari szakszervezet a termelés újrakezdését követeli

Kormánybiztos irányítása mellett az ajkai timföldgyár termelésének haladéktalan újraindítását követeli Székely Tamás, a magyar vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, aki hangsúlyozza, hogy a gyártás végleges leállítása tízezer ember megélhetését veszélyeztetné.
2010. október 10. vasárnap 12:48 - HírExtra
A VDSZ attól tart, hogy azoknak, akiknek most nincs otthonuk, a gyár bezárása miatt esetleg a jövő hónaptól már fizetésük sem lesz. Az országos elnök üdvözölte a miniszterelnök kijelentését arról, hogy a "munkahelyek megtartása legalább annyira fontos most, mint a tragédia következményeinek felszámolása és a károsultak helyzetének mielőbbi rendezése" - áll az MTI-nek vasárnap eljuttatott közleményben.

A vegyipari ágazat országos szakszervezete az elmúlt napokban minden lehetséges fórumon óvta a döntéshozókat attól, hogy végleg leállítsák a termelést az ajkai timföldgyárban, mert ezzel az ökológiai katasztrófa mellett humán katasztrófát is előidéznek a térségben - fogalmaz Székely Tamás. Hozzáteszi: a gyár végleges bezárása közvetlenül és közvetve összesen 10 ezer ember megélhetését veszélyeztetné.

Székely Tamás hangsúlyozza, hogy a néhány napja tartó termelési szünet már eddig is nagy kárt okozott az ágazatban, s ahhoz, hogy a leállásnak ne legyen visszavonhatatlanul káros gazdasági következménye, azonnal meg kell kezdeni a munkát.
Pénteken Ajka polgármestere is hasonló tartalmú levelet írt a miniszterelnöknek pénteken, ebben arra kéri Orbán Viktort, hogy az 1100 dolgozót foglalkoztató timföldgyár folytathassa a működését. Schwartz Béla (MSZP) elmondta: a városban 14 ezer munkahely van, s ebből 1100 a MAL Zrt.-nél található, de a céggel más módon kapcsolatban lévő gazdasági társaságok, beszállítók dolgozói létszáma több ezerre tehető.

A magyarországi bauxitbányászat egyetlen képviselője maradt mára a MAL Zrt, a céginformációs adatok szerint a cég árbevétele tavaly meghaladta a 28 milliárd forintot, adózás előtti vesztesége 362 millió forint volt. A társaság termékeinek 70-75 százalékát nyugat-európai országokba exportálja. 2008-ban a cég bevétele mintegy 43 milliárd forint volt, adózás előtti nyeresége 413 millió forintot ért el, a megelőző évi, több mint 1,5 milliárdos veszteséget követően.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását