2024. március 29. - Auguszta

MTK: létrejött a karateszakosztály

A tavalyi Világjátékokon győztes S. Kovács Ádám vezetésével megalakult az MTK karateszakosztálya, és az október 27-én kezdődő világbajnokságon induló hatfős magyar csapatból négy a kék-fehér klubot képviseli.
2010. október 20. szerda 16:07 - HírExtra
S. Kovács Ádám a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy rajta kívül az Eb-bronzérmes Horváth Ottó és Hargitai Róbert, valamint a vb-5. Horváth Éva szerződött az MTK-hoz, de nem csak az élversenyzőkre szeretnének koncentrálni, így januártól megkezdődik a 100 fősre tervezett utánpótlásbázis kialakítása.

Deutsch Tamás, az MTK májusban megválasztott elnöke bejelentette, hogy nemrég megalakult a jégkorongszakosztály, a tervek szerint újraéled az atlétika és kosárlabda az 1888-ban alapított egyesületben, és hamarosan beindulhat a ritmikusgimnasztika-szakosztály is. A novemberre elkészülő, 2020-ig szóló fejlesztési stratégia egy sportiskola indítását is tartalmazza majd.

"A céljaink közé tartozik, hogy olyan sportágak is csatlakozzanak a klubhoz, amelyek eddig nem voltak az MTK-ban, s a nem olimpiai sportágak körét is bővítsük" - mondta a Fidesz politikusa, volt sportminiszter, aki ugyanakkor kiemelte, hogy új szakosztályt csak akkor hoznak létre, ha a meglévők működése biztosított. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy szeretnék megerősíteni a klub két legeredményesebb szakosztályát, a vívást és a kajak-kenut. Hozzátette, amikor elnöknek felkérték, meglepődve hallotta, hogy az MTK idei költségvetése mindössze 146 millió forint.

Mészáros János, a karateszövetség elnöke, aki a sajtótájékoztatón nyújtotta át S. Kovács Ádámnak a versenyengedélyt, az MTI-nek elmondta, reálisan három érem megszerzése a cél a Belgrádban jövő szerdától vasárnapig tartó világbajnokságon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását