2024. március 29. - Auguszta

Malek Miki bekeményített?

Több mint tizenöt millió eladott lemezen szerepelnek a munkái, számos világsztárral dolgozott már együtt, Malek Miklós mégis megőrizte közvetlen és kedves stílusát. Az X-Faktor népszerű mentorával beszélgettünk az életéről és a tehetségkutatóról.
2010. október 23. szombat 19:26 - Kancsár Edina
Zenészcsalád gyermekeként születtél. Ebből adódik az óriási elhivatottságod a zene iránt, vagy idő közben alakult ki benned?

Malek Miki
Édesapja: Malek Miklós zeneszerző, édesanyja: Toldy Mária énekesnő, nővére: Malek Andrea énekesnő és színésznő. A mentor már kis korától kezdve sokat foglalkozott a zenével, de elmondása szerint sem rá, sem a testvérére nem erőltették a szülők ezt az irányt. Malek Miklós nevét viszonylag kevés ember ismeri Magyarországon.

Ez az ismeretlenség azonban nem függ össze a zeneszerző tehetségével. A fiatalember még csak 35 éves, azonban nagy zenei múltra tekinthet vissza. Már 12 éve Amerikában él és dolgozik, ahol rövid idő alatt hazánkban is hírességnek számító énekesekkel hozta össze a sors.
Valószínűleg az anyatejjel együtt jött. Persze a környezet is nagyon sokat számított, hiszen ebben nőttem fel. Ha valaki ilyen körökben mozog és van affinitása a zenéhez, akkor biztos, hogy nehéz ellenállni a zenének. Nekem volt hozzá érzékem és szerettem is nagyon, így nem meglepő a pályaválasztásom.

Számos külföldi hírességgel dolgoztál már együtt, többek között: Jennifer Lopezzel, Anastaciával és Donna Summerrel. Milyen érzés volt az első alkalom, amikor egy elismert sztárral dolgozhattál?

Nekem ez nem volt furcsa érzés, mert a szüleim is híresek voltak. Hazai viszonylatban ők sztárnak számítottak és én ebben a közegben nőttem fel. Nincs nagy különbség aközött, hogy valaki itthon vagy külföldön sztár.

Hangszerelőként rengeteg sorozatban és filmben is felcsendültek a dalaid, illetve a közreműködéseddel számos aranylemez született. Mit szólt a család a sikereidhez?

Nagyon örültek neki, de titkon szerintem remélték, hogy ez így fog történni.

Értesüléseim szerint, jelenleg saját lemezen dolgozol. Hogy állsz a munkálatokkal és milyen stílusú albumot várhatunk tőled?

Az album a pop-rock mezsgyéjén mozog. Szerettem volna a gondolataimat és az érzéseimet dal formában átadni. Olyan dalok formájában, amik az évek alatt gyűltek össze, csak valahogy nem akartam senkinek sem odaadni. (nevet)

Végül úgy döntöttem én fogom őket elénekelni és örülök, hogy az X-Faktor mellett most van időm vele foglalkozni. Mert ha otthon lennék, – Amerikában – biztos épp valaki másnak a lemezén dolgoznék. (nevet)

Ez egy meglepő kijelentés, hiszen az X-Faktor is teljes embert kíván. Mennyit dolgozol akkor otthon, ha ez a „kevés”?

Természetesen most is kevés időm van, de kint még ennyi sem lenne.

Évek óta más országokhoz kötnek a munkáid, hogy viseli a család az egymástól való távolságot?

Nagyon felértékelődtek az együtt töltött pillanatok. Karácsonykor például mindig együtt vagyunk, ami nagyon fontos számunkra. A nővérem is leginkább Ausztriában él, úgyhogy tényleg ritkán találkozunk, de ha összejön, akkor nagyon örülünk egymásnak.

Az X-Faktor kapcsán többször is haza kell látogatnod, nem okoz problémát, hogy ilyenkor ott kell hagynod a kinti munkáidat?


Hatodszorra repültem ide ebben az évben és most az év végéig nem is tudok visszamenni. Amíg megy a műsor, addig minden nap próbálok a csapatokkal. Másrészt az út is egy teljes napot igényelne, ami most nem fér bele, hiszen élő adás van minden héten. De nem okoz problémát.



Korábban – méltatlanul – nem igazán lehetett rólad hallani a hazai médiában, pedig sok mindent letettél már az asztalra. Hogyan éled meg ezt a hirtelen jött érdeklődést, ami a műsor kapcsán irányul feléd?

Én nem érzem méltatlannak, hogy nem hallottak rólam az emberek. Egy zenész vagyok, aki a színfalak mögött tevékenykedett. Engem mindig örömmel töltött el, ha azok sikeresek voltak akiknek, vagy akikkel együtt dolgoztam. Az X-Faktorba sem azért jöttem, hogy megismerjenek az emberek, hanem hogy segítsem a versenyzők munkáját.

Másrészt azért, hogy az olyan tévénézőknek is mondjak egy-két hasznos dolgot, akik énekléssel vagy előadóművészettel szeretnének foglalkozni. De már önmagában a műsor ötlete is nagyon tetszett, hiszen egy producernek nagyon jó, ha sok ezer embert lát ilyen rövid idő alatt és ki tudja próbálni az ötleteit ilyen fokú nyilvánosság előtt. Ez nagyon érdekes számomra és sokat tanulok belőle.

Az X-Faktor nézőinek nagy kedvence vagy, többek közt a mosolygós természeted miatt. Mindig ilyen visszafogott típus voltál?


Igen. Vagyis első látásra igen, de aztán nem annyira. (nevet) Van, hogy átbillen a dolog…
De ebben a műsorban arra van szükség, hogy segítsek másokon, és objektív maradjak. Nagyon igyekszem, hogy ez továbbra is így maradjon.

Mennyire volt nehéz dolgod, amikor ki kellett választanod azt a három csapatot, akik bekerültek az élő adásba?


A választás nem volt nehéz, inkább a procedúra. Nem volt könnyű közölni a kiesőkkel, hogy az életük egy fordulatot vesz, azért mert én így döntöttem. De szerencsére sikerült mindenkivel megbeszélnem, hogy ezt miként értelmezzék: ez nem valaminek a vége, hanem a kezdete. Így vagy úgy, megismerte őket egy ország… Szerintem ez a műsor mindenkinek hatalmas lehetőség függetlenül attól, hogy nyer vagy sem.

Látsz arra esélyt, hogy a műsortól függetlenül majd együtt dolgozol valamelyik versenyzővel?

Abszolút előfordulhat.

Hogy viselted múlt héten, amikor épp a te mentoráltjaid (Mimi és Gergő) estek ki: mennyire értettél egyet a nézők döntésével?

Hát nem örültem neki. Reméltem, kapnak még egy lehetőséget a nézőktől… Ők még csak most kerültek össze, emiatt nagyon kevés idejük volt arra, hogy felzárkózzanak a többi – már igencsak profi – előadó mögé. Jó lett volna, ha kapnak egy pozitív élményt, ami meglódítja őket, de sajnos nem így történt.

Az a helyzet, hogy nagyon erős a mezőny. Úgy gondolom, egy gyengébb mezőnyben nagyon jól teljesítettek volna, de sajnos itt nincs bocsánat. Úgyhogy a többieket most nagyon hajtom. (nevet) Úgy érzem, a csapatokra nem szavaznak annyira az emberek, ezért nekik még többet kell mutatniuk.



Sok kritika érte a Nyári lányokat (Summer Sisters). Hogy haladsz az átformálásukkal: mennyire sikerült őket „szimpatikusabbá” tenned?

Szerintem áttörés volt, amit az első élő műsorban nyújtottak. Ég és föld, ahogy most reagáltak rájuk az emberek. Nem volt azzal semmi gond, amit korábban csináltak, – amikor egyénileg léptek fel – csak valami hiányzott, amit ki kellett hozni belőlük. Nem kell őket pozitívabbá tenni, mert egyébként is nagyon jó fejek, itt az volt a lényeg, hogy a színpadon is meglegyen ez a személyiségük.

Ezenkívül az volt még a célom, hogy az erőt, amit szerintem egyénileg egy kicsit túlzásba vittek, együttesen jó irányba tereljük. Szerencsére nagyon könnyű velük dolgozni: borzasztóan megbízhatóak és mindenre odafigyelnek, ennek köszönhetően rengeteget fejlődtek az elmúlt két hétben.

A másik bennmaradt csapatod a Non Stop, akik öten vannak. Nem nehéz ekkora létszámmal dolgozni?

Nem nehéz, ennek ellenére kemény vagyok velük. (nevet) Egyik nap ötvenszer elpróbáltattam a szombati dalukat. Kérdeztem, hogy szeretnének-e profik lenni, amire igennel feleltek. Ha profiként kezelem őket, akkor addig kell gyakorolni egy produkciót, amíg az nem lesz tökéletes. Már éhesek voltak és haza akartak menni, de nem hagytuk abba.

És megérte a „szenvedés”?


Igen, a végén már nagyon jól ment nekik. Az az igazság, amikor elindultak ebben a versenyben, akkor még csak úgy örültünk nekik, hogy „jajj de szimpatikusak és különlegesek”. De közben kialakult ez az erős mezőny, ami nem vicc... Emiatt minden műsorra egy szinttel feljebb kell lépniük. Biztos óriási a nyomás rajtuk, de tudom, hogy meg lesz az eredménye.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását