2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Spanyolország megvásárolja a nemrég megtalált Bruegel-festményt

A spanyol kulturális minisztérium megvásárolta idősebb Pieter Bruegel (1525-1569) flamand festő nemrég felfedezett, Szent Márton-napi bor című festményét.
2010. október 25. hétfő 17:17 - HírExtra
A madridi Prado Múzeum kuratóriuma úgy döntött, a feltehetően 1565 és 1568 között készült műalkotást hétmillió euróért (1,9 milliárd forintért) vásárolja meg.

A kép a XVII. században érkezett Spanyolországba Olaszországból, azóta egy gyűjtőcsalád birtokában volt. Miguel Zugaza, a Prado igazgatója elmondta, a gyűjtők maguk sem tudták, hogy Bruegel-képről van szó, csupán azzal voltak tisztában, hogy a flamand festőiskola terméke. Szerették volna tavaly eladni, a madridi Sotheby's aukciósház pedig felkérte a múzeumot, hogy vizsgálja meg a festményt. Ekkor derült fény az eredeti alkotóra, a tényt pedig azóta külföldi szakemberek is megerősítették.

A festmény mintegy száz emberből álló tömeget ábrázol, akik azért tülekednek, hogy kaphassanak az év első borterméséből Szent Márton ünnepén. Az alakok között parasztasszonyok, gyermekek, vakok, kéregetők és tolvajok is láthatók.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását