2024. április 19. - Emma

A Polgárőr Szövetség elnöke lett a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke

Tóth Attilát, a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség elnökét választotta alelnökké a hajdú-bihari közgyűlés pénteki, Debrecenben megatartott ülésén.
2010. november 5. péntek 10:50 - HírExtra
Rácz Róbert (Fidesz), a közgyűlés elnöke - élve a törvény adta lehetőséggel - "kívülről", vagyis nem a testület választott képviselői közül jelölte a második alelnököt.

A jelöltje, Tóth Attila eddig elnöki tanácsadóként dolgozott a megyei önkormányzatnál, társadalmi megbízatásként pedig a hajdú-bihari polgárőr szövetség elnöki, s az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettesi posztját tölti be.

A Jobbik és az MSZP képviselői - mint azt a testületi ülésen kifejtették - nem támogatták a második alelnök megválasztását, miután a közgyűlés létszáma a korábbi 40-ről 25-re csökkent, szerintük elegendő egy alelnök az elnök munkájának segítésére.

Az MSZP azt javasolta: ha mégis jelölnek alelnököt, azt tegyék a közgyűlési tagok közül.
Rácz Róbert fenntartotta jelölését, s a 21 jelenlevő képviselő közül a közgyűlés 16 szavazattal Tóth Attilát a közgyűlés alelnökévé megválasztotta. A Fidesz frakciója 16 tagú, 5 leadott szavazat pedig érvénytelen volt - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását