2024. március 29. - Auguszta

Polanski Szellemírója a legjobb?

Roman Polanski Szellemíró című politikai krimije kapta a legtöbb, hét jelölést az Európai Filmdíjra.
2010. november 7. vasárnap 15:50 - HírExtra
Az Európai Filmakadémia (EFA) szombaton ismertette a jelöltek listáját, a díjakat december 4-én az észtországi Tallinnban adják át.

A Pierce Brosnan és Ewan McGregor főszereplésével készült Szellemíró után a Lebanon (Libanon) című izraeli-francia-német koprodukciós háborús dráma kapta a legtöbb, szám szerint öt jelölést. A film tavaly díjat nyert a velencei filmfesztiválon.

Az említett két film mellett még a török-német Bal/Honig (Méz), a spanyol-argentin Szemekbe zárt titkok, a német Soul Kitchen, valamint a francia Des Hommes et des Dieux (Emberekről és istenekről) című alkotások van versenyben a legjobb filmnek járó díjért.

A rendezők mezőnyében Olivier Assayas, Semih Kaplanoglu, Paolo Virzi, Roman Polanski és Samiel Maoz került a jelöltek listájára. Assayas a terrorista Carlosról készített filmjével, míg Kaplanoglu a Bal/Honig, Virzi a La Prima Cosa Bella, Polanski a Szellemíró, Maoz pedig a Libanon című alkotás révén.

A legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjra a Lourdes című film főszereplője, Sylvie Testud lehet a legesélyesebb. A jelöltek között szerepel még Zrinka Cvitesic, Sibel Kekilli, Lesley Manville és Lote Verbeek.

A legjobb színészek versenyében Jakob Cedergren, Elio Germano, Ewan McGregor, George Pistereanu és Luis Tosar kapott jelölést.

A jelöltek közül az EFA 2300 tagja választja ki a győztest. A díjazottak közül egy már ismert: Bruno Ganz svájci színészt életműdíjjal ismerik el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását