2019. augusztus 24. - Bertalan

Vasszigor a Forma-1-ben?

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elfogadta a Motorsport Világtanács javaslatát, amelynek megfelelően legfeljebb 250 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatóak a Forma-1-ben szabálytalankodó versenyzők.
2010. november 7. vasárnap 10:07 - HírExtra
Minderre azért került sor, mert az idei Német Nagydíjon a Ferrari vétett a szabályok ellen, amikor rádión keresztül félreérthetetlenül arra utasította az első helyen álló brazil Felipe Massát, hogy engedje maga elé a mögötte haladó csapattársát, Fernando Alonsót. A versenybírók 100 ezer eurós büntetést szabtak ki az olasz istállóra, de csak azért, mert a szabálykönyv nem tette lehetővé, hogy magasabb összeg megfizetésére kötelezzék a Ferrarit.

A FIA párizsi ülésén további módosítást is eszközölt: a pilóták szuperlicencét ezentúl akkor is bevonhatja a nemzetközi szövetség, ha egy versenyző a közúti közlekedésben követ el szabálytalanságot. Ennek hátterében az áll, hogy a 2008-ban világbajnok brit Lewis Hamilton (McLaren) az idei Ausztrál Nagydíj hétvégéjén egy bérelt autóval száguldozott Melbourne utcáin, amiért a helyi rendőrség is megbüntette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását