2024. április 20. - Tivadar

Jön a Kyuss Lives

Műfajteremtő amerikai banda, pontosabban annak jogos képviselője ad koncertet 2011. március 20-án a fővárosi Gödör klubban: a Kyuss a stoner rock alapcsapata volt, három tagja Kyuss Lives néven látogat Magyarországra.
2010. november 14. vasárnap 22:24 - HírExtra
A Kyuss változatlan formában már soha nem éledhet már újjá. A banda újjáalakulása szinte teljesen biztosan kizárható, hiszen az egykori gitáros-főnök, Josh Homme hosszú évek óta a Queens of the Stone Age zenekarban, illetve annak különböző projektjeiben adja ki magából kreativitását.

Adva van ugyanakkor három egykori Kyuss-tag, John Garcia énekes, Nick Oliveri basszusgitáros és Brant Bjork dobos, és hozzájuk jön még egy belga gitáros, Bruno Fevery, aki a Garcia Plays Kyuss elnevezésű formáció tagjaként már régóta mesterien tolja a Kyuss-riffeket. A stoner rock ebben a felállásban is meglehetősen hitelesen szól és bivalyerős lesz.

A stoner szinte a semmiből jött - pontosabban Palm Desert környéki kaliforniai sivatagok mélyéről, ahol a Kyuss generátorokkal összekötött gitárerősítőkkel szedte ki a kelő és a nyugvó nap forróságából az erőt. Ahogy ez a hangzás összeállt, rögtön iskolát is teremtett, azóta bárhol és bármikor felidézhető, különösen, ha a régi arcok közreműködésével történik. A stonert legfőképpen érezni kell, mint ahogyan a hard rock és a progresszív rock különválása után világra jött különféle rockos stílusirányzatok legtöbbjét.

A Kyuss 1988-ban még mint Katzenjammer indult, egy évvel később Sons of Kyuss lett a név, majd 1991-ben Kyuss; a név a Dungeons and Dragons című szerepjáték egyik karakterére utal. A Kyuss négy stúdióalbumot készített: a Wretch 1991-ben, a Blues For The Red Sun 1992-ben, a Welcome To Sky Valley 1994-ben, a búcsúzó ...And the Circus Leaves Town 1994-ben jelent meg. A csapat ez idő alatt egyre fogyatkozott: az első távozó Nick Oliveri volt, aztán a dobos, Brant Bjork lépett le az 1994-es turné után. Helyükre Scott Reeder (basszusgitár) és Alfredo Hernandez (dob) szállt be, de a törésvonalak egyre mélyültek - a végén már minden Homme és Garcia összeférhetetlenségéről szólt.

Ami a Kyuss végét jelentette, abból a stoner csak profitált: Josh Homme a Queens of the Stone Age hangzásáért felel, Nick Oliveri egy darabig Homme társa volt a Queens...-ben, de alapvetően a Mondo Generator nevű projektjével van elfoglalva, Brant Bjork a Fu Manchu ritmusszekcióját erősítette, John Garcia és Scott Reeder pedig egyebek mellett a Hermano hangzásába pakolta bele, amit még a sivatagok forróságából magukkal hozott.

A budapesti koncertet szervező Negative Art tájékoztatása szerint a Kyuss Live háromhetes turnéja jövő márciusban indul, a jelenlegi tervek szerint csak Európában lesznek koncertek, Kelet-Európában pedig csak Budapesten játszanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását