2024. április 19. - Emma

Kate meglepődött

Kate Middletont "sokként" érte, amikor Vilmos brit trónörökös megkérte a kezét, mivel semmit nem sejtett előre - ezt maga az ifjú menyasszony fedte fel kedd este.
2010. november 16. kedd 22:27 - HírExtra
Kate és Vilmos eljegyzését kedden jelentették be hivatalosan Londonban. Az esküvő "jövő tavasszal vagy nyáron" lesz, a pontos dátum még nem ismert.

A fiatal pár kedden először állt vőlegényként és menyasszonyként a sajtó elé, és interjút adtak a BBC televíziónak. Kate elmondta: nem tudta, hogy Vilmos házassági ajánlatra készül, és "teljes sokk" volt számára, amikor a herceg októberi kenyai üdülésük alatt elővarázsolta a jegygyűrűt.

Vilmos édesanyja, Diana hercegnő jegygyűrűjével jegyezte el kedvesét. A kedd esti interjúban a herceg elmondta: három hétig rejtegette a gyűrűt hátizsákjában, mire kiválasztotta a megfelelő pillanatot. "Szó szerint állandóan magamnál tartottam (a hátizsákot), mert tudtam, hogy ha elveszítem, nagy bajba kerülök" - vallotta meg aggályait a 28 esztendős trónörökös.

Kijelentette: azért választotta ezt a jegygyűrűt, mert úgy érzi, hogy így 1997-ben, autóbalesetben elhunyt édesanyja is kettőjük életének részesévé válhat.

Kate az interjúban eloszlatott egy régóta élő mítoszt: felfedte, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem Vilmos fotója volt az egyetemi lakószobájának falára ragasztott poszteren, hanem "egy farmernadrágot reklámozó pasi".

A majdani utódok valószínű számára vonatkozó kérdésre a fiatal párt nevetve kitérő választ adott, mondván: először jöjjön a házasság, és a gyerekekről majd azután kezdenek el gondolkodni.
Vilmos hagyománytisztelő módon, Kate édesapjától, Michael Middletontól is megkérte kedvese kezét.

A keddi interjúban azonban felfedte: felmerült benne annak rémképe is, hogy a papa "esetleg nemet mond". Ezért úgy rendezte el a dolgot, hogy először közvetlenül Kate-nek tette fel a nevezetes kérdést, és csak utána barátnője édesapjának, abból a meggondolásból, hogy "ha Kate egyszer már igent mondott, édesapja már nem mondhat nemet".

A herceg és jövendő apósa közötti jó viszonyról árulkodik, hogy Vilmos az interjúban a bizalmas "Mike" becenéven említette menyasszonya atyját.

Szó esett több mint három évvel ezelőtti időleges szakításukról is. Vilmos ezt azzal magyarázta, hogy akkor még nagyon fiatalok voltak, helyüket keresték, úgy érezték, hogy szükségük van "egy kis térre" maguk körül.

Kate megvallotta, hogy a maga részéről nem volt "túlságosan boldog" a románc szünetelésének idején, de hozzátette, hogy az akkor történtek "erősebb személyiséggé" tették őt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását