2024. március 29. - Auguszta

Legatyásodott a Fehér Ház

Lenyűgöző veteményeskerttel büszkélkedhet, elszántan küzd a gyermekkori elhízás ellen és több ezer diákot lát vendégül a Fehér Házban, de még így sem sikerül minden elvárást kielégítenie az amerikai first ladynek.
2010. november 28. vasárnap 12:51 - HírExtra
A washingtoni előkelőségek egy része ugyanis rosszallóan és féltékenyen tekint az Obama-házaspár szűk baráti, illetve bizalmi körére és hiányolja a régi szép idők csillogó "elnöki udvarát".

Férje hivatalba lépését követően az új first ladynek nagyon magas elvárásokkal kellett szembenézni és Michelle Obama kétségtelenül sok tekintetben megállta a helyét. A közéleti szerepvállalás ellenére azonban nagy csalódást okozott a washingtoni politikai elit azon tagjainak, akik egy sokkal fényűzőbb Fehér Házra és egy jóval élénkebb társasági életet élő elnök feleségre számítottak, és kivívta korábbi first ladyk kritikáit, miszerint túl magasan hordja az orrát.

Richard Wolffe az Újjáéledés: A túlélésért vívott harc az Obama-féle Fehér Házban (Revival: The Struggle for Survival Inside the Obama White House) című könyvében arról ír, hogy az elmúlt 22 hónapban szinte folyamatosan ránehezedő nyomás miatt Barack Obama bizalmi köre nemhogy kiszélesedett volna, hanem éppen zsugorodott - olvasható a Politico hírportálon.

A köztisztviselők feleségeivel, az amerikai kongresszus képviselőivel és a washingtoni társadalmi élet nyomon követőivel készített interjúk szerint ugyanez igaz az elnök feleségére is. Obama asszony a férjéhez hasonlóan szintén egy nagyon szűk, többségben a chicagói barátaiból és bizalmasaiból álló társaság segítségére támaszkodva formálja a róla kialakított képet, és igyekszik megtalálni a közös hangot a tőle teljesen idegen új közösség tagjaival.

"A kampány alapján az emberek azt gondolták, hogy az Obama-házaspár újra életre kelti a Fehér Ház hajdani ragyogását és visszahozza Camelot hangulatát Washingtonba" - mondta Julian Zeiler, a Princeton Egyetem történelem professzora, aki a korábbi elnöki rezidenciák életéről írt tanulmányt. "A Washingtonban uralkodó rideg valóság azonban ezt megnehezíti. Olyan időszakban élünk, amikor nehéz életre kelteni Camelotot. Az emberek egyre cinikusabbak a politikával szemben. Ez egy valódi partizán játék. Nem hinném, hogy bármelyik párt is szó nélkül hagyná, hogy egy elnök és a felesége az ellenpártból túlságosan jól érezzék magukat a helyükön" - tette hozzá.

Nem mindenki nézi azonban ilyen kritikus szemmel az elnöki család "barát-politikáját". Obamáék "nagyon szórakoztató emberek" - árulta el egy magas beosztású demokrata tisztviselő felesége. "A first lady egyáltalán nem megközelíthetetlen. Ez csupán egyike azoknak a rosszindulatú vádaknak, amelyeket elsősorban a kongresszusi képviselők feleségei szeretnek hangoztatni" - tette hozzá.

Az említett feleségek tavaly nagyon rosszul fogadták, hogy Michelle Obama nem élt a számukra rendezett villásreggeli hagyományával és ezt panaszos levelek hadával igyekeztek a tudomására hozni. Az elnöki házaspár közeli barátai valamint azok az emberek, akik közel álltak Laura Bushhoz és Hillary Clintonhoz is szinte leplezetlen megvetéssel utasítják el az ehhez hasonló kritikákat.

"Egyáltalán nem meglepő, hogy a washingtoni előkelőségek rossz szemmel nézik, hogy az egykor nekik járó kiváltságokat most azok az átlagemberek élvezhetik, akiket a first lady előszeretettel lát vendégül a Fehér Házban, köztük sebesült harcosokat, katonai családokat, és az ország különböző részeiről érkező közösségi vezetőket" - mondta az elnöki rezidenciához közel álló egyik demokrata tisztviselő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását