Akár tetszik, akár nem, a hálapénz bizony a magyar egészségügy kiirthatatlan része. A Magyar Rezidens Szövetség, azaz a fiatal orvosokat tömörítő szervezet ezen szeretne változtatni. Azt állítják, a paraszolvencia visszaszorítása lenne a legjobb megoldás a magyar egészségügy egyik legégetőbb problémájára, a fiatal orvosok kivándorlására. De hogy jön a hálapénz eltörlése a pályakezdők itthon tartásához?

Azt látjuk a fiatal orvosok körében végzett kutatások alapján, hogy három dolog van, ami meghatározza, hosszú távon itthon vállalnak-e munkát a fiatal orvosok.

Az egyik a nagyon alacsony bérezések, azaz hogy nem lehet egy fizetésből megélni. A másik – amit sokan hajlamosak elfelejteni – a hálapénz. Kevesen gondolnák, hogy milyen komoly migrációt kiváltó hatása van a hálapénznek. A harmadik pont pedig a szakmai fejlődés lehetősége.

Ezek közül az első kettőt megoldására tenne kísérletet a zöldkeresztes mozgalom (a hálapénzt elutasító orvosok munkaruhájukon egy zöld keresztet viselnének, így megkülönböztetve magukat a hálapénzt továbbra is elfogadó társaiktól – a szerk.). Egyszerre kell fölszámolni az alcsony béreket és a hálapénz intézményét, hiszen a kettő egyfajta kapcsolt mechanizmussal van jelen évtizedek óta a magyar egészségügyben.



Ennyire egyértelmű ma már, hogy a fiatal orvosok nemet mondanak a hálapénzre?

A fiatal orvosok meghozták a döntést, mely szerint nem kívánnak olyan egészségügyben dolgozni, ahol nem a bérükből élnek meg, ráadásul ilyen morális viszonyrendszer van. Ezért húztuk meg a vészharangokat. A migrációs adatokból ugyanis látszik, hogy elég nagy a baj.

Látjuk azt is, hogy a tapasztaltabb kollégák körében is napi szinten okoz komoly morális őrlődést a hálapénz. Viszont a legfontosabb különbség, hogy a legfiatalabb generáció már úgy nőtt föl, hogy van választása. 2004 előtt a munkaerő piac szűkössége miatt nem volt mód a távozásra, aztán amikor kinyíltak az uniós munkaerő piacok, akkor kaptak a fiatalok lehetőséget arra, hogy más viszonyrendszerek és az itthoni körülmények között válasszanak.

Mert választania kell. Választ kell kapnia a kérdéseire. Amikor belépünk a szakma kapuján a diplomával négy nagy kérdéssel is szembetaláljuk magunkat.

Mégpedig?

Az egyik az önálló élet. Ez azt jelenti, hogy keresünk-e annyit, amiből meg tudunk élni. A másik a magánélet: hogy legyen időnk is az életre, ne két-három állásból jöjjön össze az előbb említett önállóság. A harmadik a morális elvek összessége, tehát hogy a munka hálapénzmentesen történhessen. A negyedik pedig, nos az maga Magyarország, a munka végzésének helyszíne.

Erre a négy válaszra szeretnénk egyaránt igennel felelni. Csakhogy jelenleg olyan kényszerhelyzet van a magyar egészségügyben, hogy esély sincs négy igenes választ adni. Valamiről le kell monadni, kompromisszumot kell kötni.

A Magyar Rezidens Szövetség azonban előállt egy megoldási javaslattal. Mégpedig a hálapénzből indulnak ki.

Az idén végzősök körében végzett felmérés szerint a fiatal orvosok kilencvenhárom százaléka szerződésben vállalná, hogy kétszeres fizetés esetés elutasítaná a hálapénzt. Ez azt jelenti, hogy kilencvenhárom százalékuk számára egyből vonzóvá válna egy hálapénzmentes szakma – itthon.

Ez a zöldkeresztes mozgalom lényege: annak az orvosnak, aki szerződésben elutasítja a hálapénzt, megdupláznánk a nettó bérét.

Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz az idősebb, tapasztaltabb orvosokkal, akik egész eddigi szakmai pályafutásukat a hálapénzeket elfogadva töltötték...

Érdekes módon az ötven év fölötti kollégák esetében is komoly vonzerővel bírna ez a rendszer. Hatástanulmányunk szerint az orvosok többsége, legalább kétharmaduk belépne ebbe a mozgalomba.

Az elgondolás tehát megvan, kérdéses azonban, hogy meglennének-e a kormányzati források a rendszer átalakítására.

Négy hónapja már, hogy megalalkult egy életpálya programmal foglalkozó munkacsoport a minisztériumban. A velük közösen kidolgozott munkaanyagunk tehát kellően megalapozott, nem mellesleg költségvetési számításokkal alátámasztott.

A mozgalom jól illeszkedik a kormány korrupció ellen hirdetett hadjáratához is. Az orvosok ugyanis szimbolikus társadalmi csoportot képeznek. Egészen addig, amíg elfogadott az, hogy borítékokon keresztül történik az egészségügy finanszírozása, addig ez társadalmi szintű mintát mutat. Nem lehet fölszámolni a korrupciót, hogyha az egészségügyben nem kezdünk hozzá ugyanennek a felszámolásához.

Azt látjuk, hogy a minisztérium, az államtitkárság részéről komoly támogatottsága van a zöldkeresztes mozgalomnak. Ugyan 2011 vonatkozásában viszonylag szűk mozgásteret kapott a tárca, mi mégis azt mondjuk, jövő év második felében el kell indulnia a megvalósításnak.

Miért ennyire sürgős?

Ha ugyanis a 2011-es évfolyamot is elveszítjük - hiszen a tendenciák ezt mutatják, ha nem tudjuk itthon tartani a fiatalok zömét, akkor visszafordíthatatlan károkat szenved a szakma. Aki ugyanis most megy ki külföldre kezdő orvosként, az szakképzésre megy ki. Ez azt jelenti, hogy ha valaki külföldön felvállal egy szakképzést, akkor legalább öt évig nem fog hazajönni, sőt, sokan családot is fognak ez idő alatt alapítani.

Ráadásul a kinti hétszáz-nyolcszázezres kezdő fizetés után a szakképzés után megkínálják őket az addig kapott pénz duplájával. Másfél milliós fizetésből hazahívni őket – nem tudom, hogy mit kellene ehhez varázsolni a magyar egészségügyben – kifejezetten nehéz lesz. Csak itt, a folyamat elején lehet biztonsággal megállítani ezt a kritikus folyamatot.

Visszatérve a források megteremtéséhez, vannak esetleg konkrét ígéretek is a tárca részéről?

Forráskeresésben az államtitkárság részéről látszik a fogékonyság. Az egyeztetések alapján az körvonalazódik, hogy arra lesz fedezet, hogy 2011 őszén a rezidensek szintjén elkezdődjön a zöldkeresztes mozgalom, és ez később kerüljön az összes orvos számár a kiterjesztésre.

Azt csak mi tesszük hozzá, hogy az igazi az lenne, ha az egész folyamat egyszerre indulna el. Mindenesetre az államtitkárság keresi a szükséges forrást. Talán kicsit optimistának hangozhat a kijelentés, de van remény arra, hogy a zöldkeresztes mozgalom rövid időn belül útjára induljon. Ezzel lehetővé válhat az, hogy végre létrejöjjön egy olyan „borítékokon túli világ”, ahol az orvos-beteg kapcsolatot nem mérgezi többé az ellátásban dolgozó egészségügyi dolgozók nyomasztó megélhetési helyzete.