2017. október 24. - Salamon

Ötven éve játszunk velük

A világ két legsikeresebb játéka, a Barbie baba és a LEGO először szerepel együtt nagyszabású kiállításon. Ha egy igazi időutazásra vágyik, érdemes ellátogatni erre a rendhagyó kiállításra.
2010. december 2. csütörtök 18:59 - HírExtra
Barbie & LEGO Kiállítás
Hat évvel ezelőtt Európa legnagyobb játék kiállítása látogatási rekordot döntött Münchenben, és óriási visszhangot váltott ki világszerte. Az ott kiállított játékok azóta ugyanilyen kirobbanó sikert arattak a kicsik és a felnőttek körében további negyven városban: többek között Liszabonban, Athénben, Teszalonikiben, Bécsben, Bukarestben, Frankfurtban, Pozsonyban, Hamburgban, Stuttgartban és most Budapestre is megérkezik. A látogatók biztosan megtalálják gyerekkoruk legnagyobb kedvencét, imádott Barbie babájukat és megcsodálják, hány olyan arca van, amit esetleg még – vagy már – nem ismernek.
A kiállítás egy érdekes időutazásra hívja meg a kicsiket, a nagyokat, sőt az időseket is, amelynek során végignézhetik, hogyan változtak és alakultak át a Barbie babák az elmúlt ötven év alatt, és hogyan lett az első babából napjaink „divatdívája”. A kezdetek ugyanis 1959-re nyúlnak vissza, amikor a kaliforniai Mattel játékgyár egyik alapítója, Ruth Handler megalkotta az első Barbie-t. A névadó nem más, mint Ruth lánya, Barbara volt. Azóta Barbie legenda, több millió kislány példaképe, barátnője és álma lett.

Nem utolsósorban pedig számos filmrendező, divattervező és popsztár múzsája. Barbie ruhája, stílusa mindig tükrözte az adott kort. Az ötvenes években például főleg Elvis és a rock and roll volt meghatározó a külsejében, de ugyanúgy az akkori párizsi Haute Couture irányzata is megjelent a kollekciójában. A '60-as évek nőideáljai, Grace Kelly, Jackie Kennedy is alakították Barbie stílusát, ahogy a soványságáról híres modell, Twiggy is. A '70-es évek diszkó korszakában Barbie úgy nézett ki, mintha a Szombat esti láz című kultuszfilm egyik szereplője lett volna.



Egy évtizeddel később aerobic edzésre járt az ehhez elengedhetetlen kellékekkel. A kiállítás egyik fénypontja a filmsztárok ruháiból, jelmezeiből álló kollekció, amelyet a Hollywoodban híres Bob Mackie alkotott a babáknak. Ruth Handler nem véletlenül mondta, „a babák meghatározzák a divatot, és a divat meghatározza a babákat”.

Bár Barbie-ról sokaknak csak rózsaszín ruhák jutnak eszükbe, a valóság az, hogy a babák mindig követték az aktuális divatot és az éppen utolsó szezon divatszíneit. Barbie 3,6 milliárd dolláros forgalmával minden idők legtöbb nyereséget hozó játéka lett. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik percben eladnak egy babát valahol a világon.



Alaposan megdobogtatja az elképedt kisgyerekek szívét az a kiállításon tornyosuló LEGO birtok is, amelyet több ezer Lego kockából építettek. Legóból készült Ferrarit ugyanúgy láthatunk, mint a New York-i Szabadságszobrot vagy óriási munkagépeket. A LEGO játékot 1958-ban dobták piacra, és azóta annyit adtak el belőle, hogy ha a Föld hatmilliárdos lakossága között egyenlően elosztanánk, akkor mindenkinek 62 Lego-kockája lenne.

Ezt valószínűleg maga a LEGO atyja, a kárpitos Ole Kirk Christiansen sem gondolta volna, amikor megalapította játékgyárát, ahol először fajátékokat készítettek. Hogy megtalálja a megfelelő márkanevet, versenyt hirdetett az alkalmazottai körében, de végül az ő fejéből pattant ki a legjobb. Ez volt a LEGO, ami egy dán kifejezés, ami a LEg és a GOdt, azaz a Játssz jól szavakból tevődik össze. Tizenöt évvel később a mester rájött, hogy műanyagból lehet a legjobban játékokat készíteni, és rengeteg pénzért megvette Dánia első befecskendezős öntőgépét.



A befektetés busásnak megtérült, hiszen 1949-ben megalkotta az első LEGO prototípust, ami a mai napig rengeteg felnőtt és gyerek fantáziáját kelti szárnyra. A LEGO-kockákat speciális üzemekben gyártják Dániában, Csehországban és Mexikóban. A különleges ABS műanyagot granulátum formában szállítják, majd 232 fokra forrósítják, amíg fel nem olvad. A 150 tonnás befecskendező gépek a tésztaszerű masszát beöntik a LEGO formákba, és így száradás után már kész is van a legendás LEGO kocka.

A LEGO két évvel ezelőtt fél évszázados születésnapját ünnepelte. Az elmúlt ötven évben a világ összes részén játszottak kicsik és nagyok vele, sőt a mai napig a gyerekek kívánságlistájának az élmezőnyében szerepel. A játékipar vezető képviselői, szervezetei és az amerikai Fortune magazin a LEGO-t a az Évszázad játékának minősítette.

A Kiállítás 2010. december 3-19. között a Millenárison lesz látható. A szervezők számos meglepetéssel készülnek, például: egy igazi Harley Davidson motort és esküvői ruhákat is is a helyszínre visznek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását