2024. március 29. - Auguszta

Az Európai Néppárt támogatja hazánk törekvéseit

Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt (EPP) érdekelt a januárban kezdődő magyar EU-elnökség sikerében és számos eszközzel támogatja azt.
2010. december 3. péntek 21:26 - HírExtra
Az EPP tájékoztatása szerint Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök európai politikáját. Az Európai Néppárt frakciójának küldöttsége találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel is.

A Külügyminisztérium közleménye szerint az ülésről beszámolva Győri Enikő, EU-ügyekért felelős külügyminisztériumi államtitkár elmondta: az EPP segítséget ígért a magyar kormány és az Európai Parlament közti egyeztetésekhez, illetve a tanács leendő magyar elnökségének a többi uniós intézménnyel való tárgyalásaihoz is.

A pénteki találkozón áttekintették az Európai Unió napirendjén lévő legfontosabb kérdéseket. Így megbeszéléseket folytattak a többi között a gazdasági kormányzás, az egységes belső piac, a leendő közös energiapolitika ügyeiről, a versenyképesség javításának lehetőségeiről. A magyar kormány kiemelte, hogy a közösségi módszer szerepe fontos az uniós döntéshozatal során - tájékoztatott a külügyi tárca.

Mint írták, a találkozón leszögezték, hogy "nagyon fontos a bővítés hitelességének fenntartása, és ezt veszélyezteti, ha olyan országokat, amelyek egyébként teljesítik a feltételeket, más, politikai okok miatt utasítanak el". Ez egyaránt vonatkozik az EU-bővítésre, vagyis új tagok felvételére, illetve a schengeni övezet kiterjesztésére, Romániára és Bulgáriára - zárul a közlemény.

Az EPP által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Joseph Daul a találkozót követően arról beszélt, hogy "a magyar soros elnökség prioritásait az európai történések diktálják: az euróválság és költségvetési kihívások".

Orbán Viktorral egyetértésben azt szeretnék, ha az Európai Unió felelősséggel - ezáltal a társadalom megreformálásához szükséges bátorsággal - és egységesen nézne szembe a jelenlegi nehézségekkel - írták.

Joseph Daul szerint "az európai integráció lényege van veszélyben, és az Európai Néppárt, Európa atyjainak örököse és Európa vezető politikai ereje, minden energiájával azon kell dolgozzon, hogy a 27 tagállam sikeresen kilábaljon történelmének ennek a nehéz szakaszából".

A magyar soros elnökség célkitűzéseinek egyes technikai aspektusain túl - kormányzás és a szerződés felülvizsgálata; munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés beindítása; a víz és az energia kérdése - a magyar elnökség az európai integráció emberi és személyes dimenzióját is hangsúlyosan meg kívánja jeleníteni - áll a közleményben.

Joseph Dahl úgy fogalmazott: "én csak támogatni tudom ezt a célt, mert nem kizárólag a vezetők, hanem az egész lakosság, az 500 millió európai polgár fogja biztosítani országuk válságból történő sikeres kilábalását. Ezt nem lehet eleget hangsúlyozni!" - zárul a dokumentum.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t: Orbán Viktor és az Európai Néppárt frakciója vezetőinek tárgyalásán elhangzott, hogy a gazdasági kihívásoknak való megfelelés érdekében fontos a növekedés beindítása, a munkahelyteremtés és a pénzügyi fegyelem.

Közlése szerint Orbán Viktor Európa számára jó hírnek nevezte, hogy 2011-ben "két lendületes, optimista ország" soros elnöksége következik egymás után.

A Köztársasági Elnöki Hivatal azt közölte: Schmitt Pál, aki 2004 és 2010 májusa között maga is az EPP-frakció tagjaként tevékenykedett az Európai Parlamentben, a megbeszélésen hangsúlyozta, sokat köszönhet mind a Brüsszelben szerzett tapasztalatoknak, mind a néppárti kollégáktól kapott támogatásnak.

A közlés szerint a köztársasági elnök tájékoztatást adott a Tripoliban megrendezett EU-Afrika csúcson, és az Asztanában megtartott EBESZ-értekezleten szerzett tapasztalatairól.

A küldöttség nevében Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke megerősítette, hogy a képviselőcsoport fel kívánja kérni Schmitt Pált egy európai parlamenti felszólalásra a magyar EU-elnökség idején. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország ambiciózus tervekkel készüljön a közelgő magyar EU-elnökségre, és nagy hangsúlyt kell fektetni Európa és az euró stabilitásának megőrzésére.

A Külügyminisztérium emlékeztetett: mára gyakorlattá vált az Európai Unióban, hogy a következő elnökséget adó ország kormánya az elnökség politikai előkészítése érdekében vendégül látja az Európai Parlament frakcióit, hiszen az Európai Parlament szerepe kiemelkedő a törvényalkotásban.

Magyarországot 2011-ben Lengyelország követi az EU soros elnöki posztján.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását