2024. április 20. - Tivadar

Megvan Alföldi utódja

A HírExtra információi szerint közel egy hete eldőlt, ki lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház élén.
2010. december 13. hétfő 08:55 - HírExtra
Lapunk biztos forrásból úgy tudja, Vidnyánszky Attila váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján. A kárpátaljai rendező jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője, de előtte több színházat is vezetett, és ő alapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat Kárpátalján, Ukrajnában.

Alföldi távozása a kormányváltás óta többször is felmerült. Legutoljára akkor, mikor a Nemzeti igazgatója kis híján odaadta az ország első teátrumát a Budapesti Román Kulturális Intézetnek, hogy ott ünnepeljék nemzeti ünnepüket - mely egyben Erdély elcsatolásának dátuma.

A Jobbik parlamenti albizottság felállítását kezdeményezte az ügy kivizsgálására. Alföldi elsőre elígérkezett a meghallgatásra, majd később lemondta azt.

Ez, illetve a több darabján való megbotránkozás vezetett odáig, hogy személye ellen nemrég tüntetést is szerveztek.

A HírExtra információi szerint Alföldi leváltásának időpontjáról jelenleg még folyik a vita.    Szerződése elméletben 2013-ig van.

Vidnyánszky Attila
Jászai Mari- és Meyerhold-díjas színházi rendező, filmrendező, a debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (2008. december 4-étől Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház ) alapító igazgatója és művészeti vezetője. Munkássága során sajátos, a naturalista-realista színházi hagyományokkal és a polgári színház esztétikájával is szembehelyezkedő, különleges színpadi nyelvet hozott létre, melyet ő a „költői színház” terminussal határoz meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ramona
2010. december 13. 22:13
Eltüntek a kommentek !
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását