2024. március 29. - Auguszta

Közlkedvelt lett a videójáték

Váratlanul népszerű lett a volt keletnémet határon való átszökést imitáló videojáték, bár az egykori áldozatok egy csoportja "nagyon helytelennek" és "érzéketlennek" minősítette azt.
2010. december 14. kedd 22:20 - HírExtra
Az egykori Kelet- és Nyugat-Németország között húzódó határ hosszáról elnevezett, 1378 (km) című videojátékban a játékos a szökevényekre lövöldöző őrt vagy magát a határon átjutni igyekvő szökevényt is játszhatja.

"Nagyon helytelen figyelmen kívül hagyni a történelmet és azok sorsát, akik meghaltak, vagy akiket letartóztattak" - tiltakozott a Kommunista Diktatúra Áldozatai Szövetségének vezetője. Rainer Wagner kijelentette: reméli, hogy a játékot betiltják. Ám azt is megjegyezte, hogy ezt jogi úton valószínűleg nem érhetik el.

A hét végén indított internetes játék iránt akkora volt az érdeklődés, hogy lefagytak a szerverek - mondta el kedden a Karlsruhei Művészeti Egyetem szóvivője.

A játékot tervező 24 esztendős Jens Stober, az egyetem diákja elmondta: az egész játék korántsem arról szó, ami elterjedt róla. A játék menetében a lövöldöző őrök egyszer csak 2000-ben találják magukat, és bíróságon vonják őket felelősségre az összes bűncselekményért, amelyet elkövettek. "A játékosok szabadon választhatnak. De csak akkor győzhetnek, ha nem lőnek" - hangsúlyozta Stober.

"Ez nem egy 'lőjük le őket'-játék, aminek először felfújta a sajtó. A keletnémet áldozatok csoportja vakon reagált a szalagcímekre" - vette védelmébe diákját Michael Bielicky digitálismédia-tanár.
A játékot egyébként eredetileg október 3-án, a német újraegyesítés 20. évfordulóján akarták elindítani, de a körülötte fellángolt vita miatt két hónappal elhalasztották a bemutatását.
"Azért született a játék, hogy egy olyan médiumon keresztül segítsen tájékoztatni a fiatalabb generációkat a közelmúlt német történelméről, ami igazán közel áll hozzájuk" - fogalmazott Stober a játék honlapján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását