2024. április 18. - Andrea, Ilma

Aggódnak Dél-Koreában

Dél-Koreában az ország történelmének eddigi legnagyobb polgári védelmi gyakorlatát tartották szerdán, amelyen egy esetleges észak-koreai légitámadásra készítették fel a lakosságot.
2010. december 15. szerda 09:53 - HírExtra
Kora délután országszerte megszólaltak a szirénák, a polgároknak a legközelebbi menedékhelyekre kellett menekülniük 15 percre. Közben egy tucat vadászgép emelkedett a levegőbe észak-koreai légitámadást szimulálva. Szemtanúk szerint a dél-koreai városok utcái pillanatok alatt elnéptelenedtek, leállt a forgalom.

Az iskolai tanítást is felfüggesztették: tanároknak és diákoknak egyaránt a kijelölt menedékhelyekre kellett sietniük. A magasabb épületek lakóitól azt kérték, a lift helyett inkább a lépcsőt használják a meneküléshez. Hét szöuli metróállomáson tűzoltók, katonák és kormányzati tisztviselők bevonásával gyakorlatoztak. Az akció miatt a hajó- és légiforgalom nem állt le, de az autópályákon haladó autósokat arra kérték, hogy lassítsanak le.

A Nemzeti Válságkezelő Hivatal (NEMA) közlése szerint ilyen átfogó evakuációs gyakorlatra most először került sor azóta, hogy 1975-ben elfogadták a polgárvédelmi törvényt. Szöul eddig csak jóval kisebb, mindössze a szirénákat megszólaltató akciókat szervezett, melyekről a lakosság többnyire tudomást sem vett.

A szerdai polgárvédelmi gyakorlat keretében a NEMA munkatársai ellenőrzik többek között azt is, hogy az országszerte kijelölt, összesen 25 724 menedékhelyen megfelelő túlélő felszerelés áll-e a lakosság rendelkezésére.

A mostani különleges művelet célja, hogy a polgárok hatékonyan meg tudjanak küzdeni egy olyan helyzettel, mint amilyen Jonpjong szigetének ágyúzása is volt novemberben. A lakosságot egyre inkább aggasztják az észak-koreai provokációk - olvasható a NEMA közleményében, amely a nem szűnő észak-koreai katonai fenyegetésre, a vitatott tengeri határ térségében kialakult feszültségre, illetve egy harmadik föld alatti atomkísérlet eshetőségére hívja fel a figyelmet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását