2024. március 29. - Auguszta

Állati ajándékok

Állatvédők szerint nem biztos, hogy örömet szerzünk vele, ha kisállatot ajándékozunk valakinek. Ráadásul az ünnepekre kapott állatok gyakran sintértelepen végzik. Legyen Ön is felelős állattartó!
2010. december 19. vasárnap 17:49 - Kancsár Edina
Válasszunk menhelyről
Aki saját magának szeretne kedvencet, az év minden szakaszában felkereshet menhelyeket. Ugyanis, ha menhelyről választunk társat, az örökbefogadással életet menthetünk. Egy menhelyről hozott állat semmivel sem rosszabb  más állatoknál... De ami általánosságban elmondható: hogy nagyon hálás háziállat válik belőlük.
Egy felelős állattartó tudja, hogy az állattartás időbe és rengeteg pénzbe kerül. Ráadásul óriási felelősség, hiszen egy életről gondoskodunk. Az ünnepek előtt megvásárolt állatkák valóban örömteli pillanatokat szerezhetnek, azonban az Orpheus Állatvédő Egyesületnek az a tapasztalata, hogy később a munka - tanulás mellett sokak számára csak nyűg lesz. Ezektől az állatoktól rendszerint az állattartásba belecsöppent emberek meg akarnak majd szabadulni.

Az sem ritka, hogy az ajándékba kapott, de megunt díszhalakat élve lehúzzák a wc-ben. A rágcsálókat, teknősöket, vadászgörényeket, pókokat (és megannyi más ajándékba kapható állatot) legtöbbször ingyenesen vissza lehet juttatni valamelyik állatkereskedésbe. A kutyákat és macskákat azonban nem szívesen veszik vissza, hiszen a kölyöknél nagyobb példányok szinte eladhatatlanok. Sok állat emiatt az utcára kerül, vagy menhelyeken kaphat ideiglenes befogadást.

Legtöbb kóborrá lett állat azonban az utcán vagy a gyepmesteri telepen éri el a végső állomását. A kedvencet rosszul tartó lakost a törvények szankciókkal sújthatják, ami akár börtönbüntetést is jelenthet. Ezért különösképp érdemes átgondolni, hogy érdemes-e állatot ajándékoznunk.
Sajnálatos módon a kisállat (kutya, macska) szaporítók is az ünnepekre alapoznak. Vagyis úgy hirdetnek, hogy tenyészetük példányait vigyék ajándékba az ünnepekre (a "fa alá").



Ha őszintén belegondolunk, akkor nem így választunk állatot. Hosszú tervezési szakasz kell, hogy előttünk álljon: tudnunk kell, hogy a választott kisállatnak mennyi a mozgás és táplálék igénye, milyen a jelleme, stb. Ezek tudatában tudunk felelősen dönteni arról, hogy alkalmasak vagyunk-e az adott állat befogadására. Ha valakinek ajándékba veszünk egy kisállatot, elvesszük tőle a döntés és a felkészülés lehetőségét.

Tehát, ne vásároljon élő állatot, hiszen nem tudhatjuk, hogy az élőlény igazi öröm lesz -e a megajándékozott számára! A felelős "előre gondolkodással" az állatok sem fognak majd szenvedni! Az ajándéknál sokkal fontosabb, hogy szeretetből és jó szándékból cselekedjünk!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását